Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Újabb iráni atomerőmű épül orosz segítségével

2016. 09. 12.

Irán szombaton egy tíz évig tartó, tízmilliárd dollár értékű projekt keretében ünnepélyes alapkőletétellel megkezdte második, orosz támogatással létesülő atomerőművének építését Busehr tartományban – itt található egyébként az iszlám köztársaság első, ugyancsak Moszkva bábáskodásával felépült nukleáris erőműve is. A ceremónián többek között Szergej Kirijenko, a Roszatom (a szövetségi atomenergia ügynökség) vezetője és iráni kollégája, Ali Akbar Szalehi, valamint Valerij Limarenko, a Nyizsnij Novgorod-i Atomenergetikai Tervező Iroda, a Roszatom fővállalkozó cégének elnöke is részt vett.

Még 2014 novemberében történt, hogy Oroszország megállapodást írt alá Iránnal nyolc atomerőmű felépítéséről, az elsőt tavaly augusztusban adták át. Ennek jegyzőkönyvét 2013 szeptem­berében szignálták, és az 1000 megawatt kapacitású Busehr-1 tulajdonképpen a Közel-Kelet első atomerőművének számít.

Irán – Nukleáris energia

A most induló második fázison kívül további négy egység létesítése szerepel a középtávú tervekben más platformokon, de ezek ütemezése még nincs eldöntve. Korábbi jelentések szerint Irán maga vállalja a projekt teljes költségét. A második erőmű két reaktorból fog állni, teljes kapacitása eléri a 2100 megawattot, és építésekor a legszigorúbb, a 2011-es fukusimai katasztrófa után életbe léptetett biztonsági előírásokat veszik figyelembe.

A létesítmények kivitelezésében a lehető legtöbb iráni szakértő és az ágazatban járatos vállalat vesz részt, orosz részről az iráni specialisták kiképzését és a projekt műszaki támogatását vállalták.

Mahmud Dzsafai projektmenedzser szerint a második fázis két reaktorának üzembe állításával évi 11 millió hordó olajat lehet megtakarítani, és 7 millió tonna üvegházhatású gáz kibocsátása marad el. A projektben mintegy 8 ezer munkás vesz részt. Ali Akbar Szalehi elmondta, hogy az új projektet a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügyeli, és az összhangban van a nemzetközi atomsorompó-szerződéssel. Az atomenergia-ügyek iráni főadminisztrátora szerint a projekt új lapot nyit Irán törekvéseiben az atomenergia békés célú felhasználását illetően.

Orientalista.hu – Magyar Idők

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑