Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Újabb városrészt foglaltak vissza Rakkában az Iszlám Államtól

2017. 06. 12.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű arab-kurd ernyőszervezet harcosai újabb városrészt foglaltak el vasárnap Rakkában az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettől.

Az Egyesült Államok és szövetségesei által támogatott SDF közölte: a dzsihadisták szíriai fellegvárának számító Rakka nyugati fekvésű ar-Romaníja nevű kerületét két napig tartó harcokat követően sikerült felszabadítaniuk. Az összecsapásokban életét vesztette a dzsihadisták Abu Hattáb at-Tunszi néven ismert parancsnoka is.

Egyes források szerint az SDF ellenőrzése alá került Romaníja mellett a keleti fekvésű Maslab körzet, illetve erőik behatoltak Szabahíja kerületébe is. A Hszinhua kínai hírügynökség emellett tudni véli, hogy a Dzsazra nevű kerületet is elfoglalták az ellenzéki fegyveresek.

Az SDF június 6-án indította meg a hadműveletet Rakka visszafoglalására az Iszlám Államtól.

Az Egyesült Államok vezette koalíció úgy tudja, hogy 3-4 ezer dzsihadista sáncolhatta el magát a török határtól mintegy 90 kilométerre található Rakkában, amelyből az utóbbi hónapokban több ezer civil menekült el. Az ENSZ szerint a városban még mintegy 160 ezer lakos tartózkodik.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑