Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

UNICEF: 35 ezer gyerek menekült el Moszulból

2016. 12. 14.

Mintegy 35 ezer gyerek menekült el az Iszlám Állam uralma alatt lévő Moszulból, mióta az iraki kormányerők és az őket támogató, Washington vezette koalíció hadműveletet indított október közepén a város visszafoglalására – jelentette kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). Peter Hawkins.

A szervezet iraki képviselője szerint a gyerekek részét képezik annak a 93 500 menekültnek, aki elhagyta a várost, míg százezrek döntöttek úgy, hogy otthonaikban maradnak.

“A gyerekek bármely konfliktus vétlen áldozatai, de ebben a konfliktusban a legártatlanabbak az áldozatok” – mutatott rá Hawkins.

Az UNICEF képviselője nem tudott pontos számot mondani, hány gyerek vesztette életét a hadművelet kezdete óta, ugyanakkor elmondta, hogy némelyikükkel orvlövészek végeztek. “Tudunk arról, hogy az ivóvízért sorban álló gyerekek célpontok voltak. Láttam egy felvételt ma reggel egy gyerekről, akit egy orvlövész lőtt agyon, miközben vízért állt sorban” – mondta Hawkins.  Az UNICEF dolgozói ivóvizet és egyéb egészségügyi ellátmányt osztanak a gyerekeknek, illetve kanyaró és gyermekbénulás elleni oltóanyagot adnak be nekik.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑