Cadmus fordítás Cadmus

Út mentén elhelyezett pokolgépek öltek meg több embert Afganisztán déli részén

2020. 08. 28.

 Két, út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel az Afganisztán déli részén fekvő Kandahár tartományban pénteken, legalább 14 ember meghalt, köztük gyermekek is – jelentették afgán hivatalos források.

A pokolgépek ugyanazon út mentén, néhány órás különbséggel robbantak fel.

A tartomány kormányzója, Bahir Ahmadi szerint az első robbanás olyan pusztítást okozott, hogy a mentőalakulatoknak nehézséget okozott a halálos áldozatok azonosítása.

A második pokolgép egy esküvőre tartó teherautó mellett lépett működésbe, a merényletben a sofőr meghalt, 3 gyerek megsebesült.

A tartományi tanács egyik tagja, Júszuf Júnuszi azt mondta, a két pokolgép 19 civillel végzett.

A merényletekért egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett. Kandahárban a kormányellenes, szélsőséges tálibok és az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei is aktívak.

A kandahári kormányzó a tálibokat vádolta a robbantásokkal, a radikálisok egyik szóvivője, Zabihullah Mudzsáhid azonban tagadta, hogy közük lenne az akciókhoz.

Mudzsáhid szerint a területen korábban összecsapások folytak, és úgy vélte, a robbanószerkezetek e harcok után maradtak ott.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑