Cadmus fordítás Cadmus

Vége a líbiai fegyverembargónak

2016. 05. 17.

Feloldja a Líbiára kivetett fegyverembargót a nemzetközi közösség. Ebben állapodtak meg a líbiai megbékélést támogató országok hétfőn Bécsben, ahol az amerikai és az olasz külügyminiszter voltak a házigazdák. Líbia ugyanis olasz gyarmat volt a múlt század első felének nagy részében (1912-től 1942-ig).

A hétfői tárgyalás előtt John Kerry külön is egyeztetett az ENSZ közbenjárásával nemrég kialkudott líbiai egységkormány vezetőjével Bécsben.

Fajez al-Szarrazs egy listát hozott magával azokról a fegyverekről és felszerelésekről, amelyekre máris szüksége lenne a líbiai hadseregnek.

John Kerry úgy fogalmazott hétfőn Bécsben, hogy a nemzetközi közösség támogatja a líbiai elnöki tanácsot abban, hogy elérje az ENSZ-szankció feloldását, és a líbiai hadsereg hozzájuthasson a szükséges fegyverekhez, amelyekkel megvédheti az országot a terjeszkedő Iszlám Állam terrorszervezettől.

Líbiában teljes a káosz azóta, hogy 2011-ben az Arab Tavasz felkelői – amerikai segédlettel – megdöntötték Moammer Kadhafi uralmát. Az, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet rohamosan terjeszkedik Líbiában, úgy igaz, hogy a helyi iszlamista milíciák, amelyek saját harcukat vívják, sorra fogadnak hűséget az Irakban és Szíriában öldöklő terrorhadsereg vezetőjének.

A líbiai kormányfő arról beszélt a hétfői tanácskozás után, hogy bíznak a nemzetközi közösség egységes támogatásában. Nem intervencióra kérik őket, hanem, hogy segítsék a líbiai hadsereget fegyverszállítással és kiképzéssel.

Az Arab Tavasz idején nyeregbe került iszlamista milíciákat senki sem volt képes leszerelni az elmúlt években. Végül is két évvel ezelőtt elfoglalták a fővárost, Tripolit, és saját kormányt állítottak, saját törvényhozást választottak. A nemzetközileg elismert politikai elit az ország keleti felébe menekült.

A szemben állóknak végül idén januárban sikerült megállapodniuk – az ENSZ közbenjárásával – az egységkormány felállításáról, de ez egyelőre nem jelenti azt, hogy ennek a kormánynak lenne valóságos hatalmi bázisa.

Ezért égető a hivatalos kormányhadsereg megerősítése Líbiában.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑