Cadmus fordítás Cadmus

Veszélyben a gázai leletek, privát gyűjteményekben a kincsek

2019. 08. 08.

Ez a részletgazdag mozaik csak egyike a fantasztikus régészeti kincsek sokaságának, amiket a homok rejt Gázában. Az elhúzódó izraeli-palesztin konfliktus azonban veszélyezteti a már előkerült leletek megóvását, és megbénítja a feltárásokat.

Dzsabalíjában az ötödik századból való mozaik egy bizánci templomból maradt fenn.

René Elter, a feltárást vezető régész magyarázza, hogy a Gázai övezet számos leletegyüttest rejt az ókeresztény periódus előtti, római időkből, vagyis az ókorból. De perzsa, iszlám, omajjád és mamluk leletanyagban is gazdag a terület.

A dzsabalíjai bizánci templom léte több mint ezer évre feledésbe merült. Egy 1996-ban kezdődött ásatásban bukkantak rá. Közelében kerültek elő a Szent Hilárión monostor maradványai. A költséges, több mint kétmillió dolláros feltárást egy francia civil szervezet, a Première Urgence Internationale (PUI) és a British Council támogatja.

A Gázai övezetben talált leletek jelentős része került gyűjtőkhöz, jobb esetben olyanokhoz, akik privát múzeumokat alakítottak ki.

Valid Al-Akkád úgy hozta létre múzeumát Khan Juneszben, hogy gyűjtőktől vásárolta meg a régészeti leleteket.

Az övezet déli részén berendezett privát múzeumhoz több hasonló működik Gázában. Felvetődik a kérdés, hogy a műkincsek biztonsággal megőrizhetők-e magánkézben a jövő számára.

Nadzsla Abu Laja, egy másik privát múzeum tulajdonosa mondja, hogy újabb leletek is bekerülhetnek a hasonló gyűjteményekbe, de kereskedni a műkincsekkel tilos.

A régészeti és a múzeumi szakma régóta figyelmeztet, hogy a gázai gyűjtőknél nagy mennyiségben felbecsülhetetlen értékek halmozódtak fel, amiket professzionális, intézményi kezelésbe kellene venni.

Euronews

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑