Visszamászik az olaj ára, Izrael játszik az idegekkel
2024. 10. 16.
Izrael nyitva tartja a lehetőséget Irán megtámadására – ez a hír ismét drágulásnak indította az olajat.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy az ország szabadon cselekedhet az ellencsapás során, akár az energia-infrastruktúrát is támadhatja. Ebből az olajpiacon azonnal azonnal azt olvasták ki, hogy
veszélyben vannak az olajlétesítmények.
A kőolaj ára egyébként ebben a hónapban mintha hullámvasúton ülne, a Brent ára járt már 77 dolláron, de jegyezték 67 dolláron is. Az utóbbi napokban árnyalatnyit megnyugodott a hangulat, mivel a válaszcsapás lehetőségéről szóló híreket a korábbiaknál megnyugtatóbbnak találták, ám mindez visszájára fordult. Emellett a kínai gazdaságösztönző – olajfogyasztás növelő lépésekről se lehet tudni sok konkrétat, ez a két fő tényező határozza meg az olajár mozgását.
Az árakat igazán erőteljesen felfelé mozdító katalizátor egyelőre hiányzik. A piac már nem igazán számol komoly ellátási zavarokkal az izraeli háború kapcsán, és az sem derült ki, hogy Kína miképpen tervezi felpörgetni gazdaságát.
– mondta Jun Rong Yeap, az IG Asia elemzője.
Szerdán az amerikai olajkészletről szóló jelentés határozhatja meg a mozgást délutáni órákban, szerda délelőtt a Brent hordóját 71 dollár körül jegyezték.