Cadmus fordítás Cadmus

Visszaverték az iraki kormányerők az IÁ támadását

2017. 06. 15.

Az iraki kormányerők szerda hajnalban visszaverték az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosai által indított ellentámadást az észak-iraki Moszul óvárosának déli részén – közölte egy rendőrparancsnok.

A hadművelet során az iraki kormányerők az IÁ többtucatnyi harcosával végeztek, akik közül többen öngyilkos mellényt viseltek – közölte a rendőrparancsnok a Reuters brit hírügynökséggel.

A helyi lakosok elmondása szerint a dzsihadisták több háztömbnyi területet is elfoglaltak, mielőtt a biztonsági erők tagjai a tűzpárbaj során kiűzték őket. Az AP amerikai hírügynökség korábbi beszámolója szerint a dzsihadista szervezet több mint 100 harcosa lendült ellentámadásba, miután elfoglaltak egy mecsetet az óváros déli felében, ahol hangosbeszélőn keresztül bejelentették, majd “Allahu Akbar!” (“Isten a leghatalmasabb!”) felkiáltással megindították támadásukat. Az AP hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó hatósági személyek szerint a dzsihadisták házakba törtek be, összecsaptak a biztonsági erőkkel, és egy Humvee típusú katonai terepjáró mellett több fegyvert is zsákmányoltak.

“A terroristák az óvárosból jöttek, és aknavetőkkel, valamint orvlövészeikkel támadták erőinket. Átmenetileg sikerült néhány épületet elfoglalniuk, de tüzérségi támadásainkat követően sikerült őket meghátrálásra késztetnünk” – közölte egy szövetségi rendőr. Egy másik szövetségi rendőr elmondása szerint az egyik művelet még mindig folyamatban van, a biztonsági erők tagjai ugyanis azt feltételezik, hogy néhány dzsihadista még mindig a környékbeli épületekben bujkál.

Az IÁ harcosai a szövetségi rendőrség mintegy 40 tagjával végeztek

Az IÁ szerdán kiadott közleménye szerint harcosai a szövetségi rendőrség mintegy 40 tagjával végeztek, és nyolc katonai járművet megsemmisítettek. Az AP amerikai hírügynökség korábban 15 halálos áldozatról, közte 11 szövetségi rendőrről, és négy civilről számolt be.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly októberben indítottak offenzívát az észak-iraki nagyváros felszabadítására. A város keleti felét januárra tisztították meg a szélsőségesektől, és februárban a Tigris folyó nyugati partján fekvő városrész ostroma is megkezdődött.

Az iraki kormányerőknek sikerült elfoglalniuk a Zandzsili városrészt

Az Iszlám Állam fegyveresei még 2014-ben vonták ellenőrzésük alá Irak északi és nyugati részének jelentős területeit. Azóta azonban a terrorszervezet szinte minden ellenőrzése alatt álló területet elveszített Irakban, ahol már csak az – egykori iraki “fővárosának számító” – észak-iraki Moszul óvárosi részének visszafoglalását igyekszik hátráltatni.

Az iraki kormányerők kedden bejelentették, hogy sikerült elfoglalniuk az óvárostól északra található Zandzsili városrészt.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑