Cadmus fordítás Cadmus

Washington azt követeli, hogy bankjain keresztül vásároljon Irán vakcinát

2020. 12. 26.

Az Egyesült Államok azt követelte, hogy a koronavírus elleni védőoltás vásárlására szánt minden összeget amerikai bankokon keresztül utaljanak át – mondta szombaton Haszan Róháni iráni elnök, aki attól tartott, nehogy az amerikaiak zárolják ezt a pénzt.

Donald Trump amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az iráni atomprogramról Teherán és a nagyhatalmak között 2015-ben megkötött megállapodásból, és visszaállította szerződés értelmében feloldott súlyos gazdasági szankciókat.

Iránnak több országban, így az Egyesült Államokban befagyasztották a bankszámláit.

Elméletben az élelmiszerek és gyógyszerek mentesülnek az amerikai szankciók alól, de a valóságban az esetleges jogvitákat kerülendő a nemzetközi bankok elzárkóznak az Iránnal folytatandó ügyletektől.

“Olyan országba akarjuk küldeni a vakcinavásárlásra szánt pénzt, ahol a pénzünk van, és ezt az adott ország el is fogadta” – mondta az iráni elnök az új koronavírus elleni intézkedésekkel foglalkozó bizottság ülésén, de nem nevezte meg az országot.

Róháni azt mondta: az Amerikai Egyesült Államok Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala (OFAC) először azt közölte, hogy “nem lesz gond” egy ilyen átutalással, majd később kijelentette, hogy a pénzt vakcinavásárlásra történő átutalás előtt egy amerikai bankba kell átutalni.

“Ki bízhat meg olyan emberekben, mint önök? Ahol csak találták, ellopták a pénzünket” – mondta Róhani az amerikai kormányzatra utalva.

Áprilisban Róháni “nagy bírósági győzelemről” számolt be, amikor sikerült Iránnak elérnie, hogy feloldják a Luxemburgban tartott, Washington kérésére zárolt 1,6 milliárd dolláros számláját.

A több mint 54 500 halálesettel és közel 1,19 millió fertőzöttel Irán a koronavírus-világjárvány által legsúlyosabban érintett ország a Közel- és a Közép-Keleten.

December elején az egészségügy-minisztérium bejelentette, hogy Irán elővásárlási szerződést kötött mintegy 16,8 millió adag oltásra az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a vakcinák méltányos elosztására létrehozott COVAX program keretében.

Irán felhívást intézett önkéntesek jelentkezésére az elmúlt napokban saját vakcinája klinikai tesztjéhez, amelyet a tavasszal kezdett kifejleszteni – közölte a tárca.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑