Cadmus fordítás Cadmus

Zavargások, gyújtogatások Etiópiában

2016. 10. 08.

Hat nap leforgása alatt tizenegy gyárat és csaknem hatvan járművet gyújtottak fel az állami földkisajátítások ellen tüntetők Etiópiában – derült ki helyi médiajelentésekből pénteken.

A rendbontás pénteken is folytatódott a főváros, Addisz-Abeba körül és Oromia tartományban – mondta el Fikadu Tesszema kormányszóvivő. „A zavargások résztvevői köveket dobáltak, autókat gyújtottak fel és kárt tettek köz-, illetve magántulajdonban” – tette hozzá.

A tüntetéssorozatnak egy vasárnapi kormányellenes tiltakozás volt a nyitánya, amely során több mint 55 tüntetőt taposott halálra a könnygáztól és lövésektől megriadt tömeg. A főváros körüli Oromia tartományban már 2015 novembere óta sorozatosak a rendbontások, azóta, hogy a kormány új építkezési programokat jelentett be Addisz-Abeba körül. A vasárnapi esettel jogvédő csoportok szerint több mint 450-re nőtt azok száma, akik 2015 óta tüntetésekben vesztették életüket az országban.

Az Afrika egyik gazdaságilag legdinamikusabban fejlődő országának számító Etiópiában az állam az ipar motorja. Az országban minden föld állami tulajdonban van, és a rajta egyes esetekben nemzedékek óta gazdálkodó családok csak bérlőnek számítanak, ezért egy-egy állami beruházás előtt az etióp kormánynak nem okoz komolyabb nehézséget a terület kisajátítása minimális összegekért. Az alacsony kárpótlási összegek mellett a gazdák azt is kifogásolják, hogy még abban az üzemben is csak nehezen alkalmazzák őket, amelyet adott esetben éppen az egykori családi birtokon húztak fel.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:





Back to Top ↑