Cadmus fordítás Cadmus
Iszlám világ

2019. 05. 06.

Boszniában újra megnyílt a balkáni háborúban megsérült mecset

2019. 05. 06.

Több ezer ember gyűlt össze a boszniai Foca városában, ahol újra megnyitották a 16. században épült Aladza mecsetet, melyet még az Oszmán Birodalom idejében építettek azonban a balkáni háború idején 1992-ben súlyosan megsérült.

A kelet-boszniai Foca városában található Aladza mecset az oszmán építészet egyik remekműve, mely az UNESCO világörökség listáján is szerepel. A mecset azonban 1992-ben szinte majdnem elpusztult. A mecsetet ünnepélyes keretek között nyitották meg újra, ahol jelen volt Husein Effendi Corbo, a mecset utolsó imámja. Elmondása szerint 27 évet várt arra, hogy az épületet újra megnyissák a muszlimok számára.

,,Közel 19 évig minden nap elmentem az Aladza mecsetbe ahol imámként dolgoztam 1973-óta. És amikor meghallottam a hírt, hogy teljesen lerombolták az volt a legrosszabb nap az életemben.,,

Az imám szerint azonban ez egy boldog nap, ugyanis a hívők újra visszatérhetnek a mecsetbe és ugyanúgy használhatják azt mint azelőtt.

Az Aladza mecsetet 1550 és 1551 között építették, és a benne található számos festmény és díszítő elem miatt csak ,,festett mecsetnek,, nevezték. A mecsetet klasszikus Oszmán építészeti stílusban építették, és ebben a formában ez volt az első ilyen jellegű épület az országban. A többi hasonló mecsetet ennek a mintájára tervezték. Éppen ezért a jugoszláv hatóságok állami védelem alá helyezték még 1950-ben.

A mecsetet 1992 augusztus 2-án robantották fel a boszniai szerb csapatok még a balkáni háború idején. 2018-ban a boszniai bíróság el is ítélt egy korábbi szerb katonát aki részt vett annak idején a mecset felrobbantásában. Goran Mojovicot kulturális és vallási műemlék ellen elkövetett bűncselekmény miatt ítélték el.

Foca városában az Oszmán Birodalom időszakában 17 mecset volt, melyekből öt még a második világháború idején semmisült meg, a maradék 12 pedig az 1992 és 1995 között zajló balkáni háború időszakában.

Orientalista.hu – Al-Isfahani Balkaninsight.com

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑