Terrorizmus

2019. 11. 30.

Boszorkányság vádjával három civilt végeztek ki  Észak-Szíriában

Az Al-Kaidához közel álló Hayat Tahrir Al-Sham terrorszervezet biztonsági erői három civilt végeztek ki, akiket ,,boszorkánysággal,, vádoltak. Ezt a Syrian Observatory for Human Rights (SOHR) nevű civil szervezet jelentette be.

A Londonban működő civil szervezet szerint a kivégzésre Anjara város mellett került sor, mely Aleppo kormányzóság terroristák kezén lévő nyugati részén található.

,,A halálbüntetést több okból szabták ki ezekre az emberekre, mint például varázslás, boszorkányság. És szerintük az egyikük prófétának tartotta magát.,,

A beszámolók szerint a terroristák kínzással érték el, hogy a vádlottak beismerjék az ellenük felhozott vádakat. A civil szervezet szerint a halálbüntetést a Hayat Tahrir Al-Sham szaúdi állampolgárságú parancsnoka, Abu Azzam Al-Jazrawi szabta ki.

Az év elején a terrorista csoport több civil személyt is kivégzett Idlib kormányzóság területén, akiket azzal vádoltak, hogy az orosz és a szíriai hírszerzés számára kémkedtek. A terroristák egy szíriai civil aktivistát hasonló vádak miatt halálra kínoztak.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (South Front)

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑