2022. 03. 20.
Brit önkéntes: ágyútölteléknek szántak bennünket az ukránok
2022. 03. 20.
Két brit állampolgár Ukrajna nemzetközi légiójába jelentkezett önkéntesnek: amikor leadták jelentkezésüket, még azt mondták nekik az ukrán nagykövetségen, nem kell fegyvert venniük a kezükbe, később aztán mégis fegyveres szolgálatra akarták kiküldeni őket – mindössze kétnapos kiképzéssel a hátuk mögött – közölte a Hetek.hu.
Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette be, hogy várják a háborúba a katonai tapasztalattal rendelkező külföldieket, hogy segítségükkel megfékezzék az orosz inváziót.
Az ukrán kormány közleménye szerint az orosz-ukrán háború kitörése utáni két hétben közel 15 ezer külföldi önkéntes érkezett Ukrajnába, hogy a hadsereg nemzetközi alakulatában kivegyék részüket a harcokból.
A két brit férfi úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem akartak részt venni a harcokban, ők ugyanis egészségügyi önkéntesnek jelentkeztek. Ennek ellenére fegyvert kellett ragadniuk és az ukrán fővárost védő erőkhöz akarták kivezényelni őket a 48 órás gyorstalpaló kiképzést követően.
Az ötven éves Carl Walsh korábban 17 éven át szolgált a brit hadseregben mint felcser, Ukrajnába pedig azért akart menni, hogy a harctéren szerzett orvosi tapasztalataival – nem pedig fegyverrel – támogassa a megszállt országot.
Vele ellentétben a másik brit önkéntes, Ollie Funnell egyetlen háborúban sem vett részt, ugyanakkor hosszú éveken át mentősként teljesített szolgálatot. Emiatt gondolta azt, hogy Ukrajnában is tudna segíteni a mentőzések során szerzett tudásával.
A londoni ukrán nagykövetségen a két férfinak még azt mondták, hogy csupán egészségügyi teendőik lesznek és nem kell majd fegyvert ragadniuk Ukrajnáért.
Ahogy azonban átlépték az ukrán határt és elmentek a nemzetközi alakulatoknak szállást adó katonai bázisra, Walsh elmondása szerint el akarták venni tőlük az útleveleiket, majd alá akartak velük íratni egy teljes évre szóló, önkéntes katonai szerződést.
Majd pedig egy mindössze 48 órás kiképzést kaptak, és át is vezényelték volna az önkénteseket az ostrom alatt álló ukrán fővárosba, Kijevbe.
Walsh arról is beszámolt, hogy az önkéntesek között voltak olyanok, akik nem rendelkeztek semmiféle katonai tapasztalattal. Őket is a kétnapos kiképzés után küldték ki a frontra a biztos halálba – magyarázta.
Mint mondta, a kiképzés 48 órája alatt még csak éles fegyvert sem adtak a kezükbe.
„A körülzárt Kijevbe küldtek minket, ahová ágyútölteléknek kellettünk volna” – mondta Funnell.
Az volt a szerencséjük, hogy egy volt brit katona a segítségükre volt. Figyelmeztette őket, hogy ha Kijevbe mennek, biztosan meghalnak. Emiatt döntöttek végül amellett, hogy inkább visszatérnek hazájukba.
Pár órával azután, hogy Lengyelországba érkeztek, már hallották is a hírt, hogy lebombázták azt a Lemberg mellett fekvő katonai bázist, ahol a nemzetközi csapatot is elhelyezték. A támaszpont területén több mint 30 rakéta csapódott be, és 35 ember életét vesztette.