Irak

2019. 01. 31.

Brit szervezetet és céget vádolnak keresztény műkincsek elrablásával Moszulban

Egy brit szervezetet és egy céget vádoltak meg moszuli templomok kifosztásával és műkincseinek elrablásával Irakban. A város önkormányzata és az Egyesült Nemzetek Iraki Segítségnyújtási Missziója (UNAMI) azonnali kivizsgálást követelt a hatóságoktól – közölte az Albaghdadiya iraki hírportál.

Az ENSZ iraki missziója, együttműködve a Hamorabi Kutatási és Stratégiai Tanulmányok Központja névre hallgató iraki emberi jogi szervezettel, felszólította a helyi hatóságokat, hogy tartsanak rendkívüli ülést, amelynek során kivizsgálják a moszuli történelmi templomok romjaiból elrabolt műkincsek esetét.

Az egyházi vezetők és civil szervezetek képviselői egy brit céget és egy szervezetet vádoltak meg a felbecsülhetetlen értékű kéziratok és régészeti leletek elrablásával.

Az iraki Buratha News szerint a város önkormányzati tanácsának egyik tagja, egy brit érdekeltségű cég és egy civil szervezet foszthatta ki a Al-Tahira szír katolikus templomot.

A neve elhallgatását kérő városi vezető szerint a Tigris folyó jobb partján fekvő, Hous Al-Khan nevű kerület történelmi templomaiból és kolostorokból is számos kézirat, szobor és más egyházi műkincs tűnt el.

Az Iszlám Állam által elpusztított város romjainak eltakarításában segédkezett brit cég és civil szervezet barbár módon végezhetett ásatásokat a keresztény templomok területén. A Moszuli Szír Katolikus Püspökség által kiadott közleményében meg is nevezte a tetteseket – közölte a közel-keleti keresztényekkel foglalkozó linga.org portál.

A cikk folytatását ITT olvashatják.

S4C.News – Kassab Adonis

Sharing is caring!

, , , , , , , ,




Back to Top ↑