Cadmus fordítás Cadmus
Keresztények

2023. 11. 12.

Damaszkuszi iskolát és ifjúsági központokat látogatott meg Fülöp metropolita

2023. 11. 12.

Fülöp metropolita szíriai útjának második napja a fiatalokkal való találkozás jegyében telt. Délelőtt az óvárostól negyed órányi útra lévő Al Riaya melkita iskolába látogatott. Szíria legnagyobb alap- és középfokú oktatási intézménye óvodától érettségiig biztosítja a színvonalas keresztény szellemű oktatást. A 2011-ben megnyílt, hatalmas iskolában a legkisebbeknek játszóterek, ugrálóvárak, a nagyobbaknak informatikaterem, laboratóriumok, könyvtár és több sportpálya áll rendelkezésére.

A legjobb minőségű fölszereltséggel ellátott iskolát azonban nem élvezhették sokáig a diákok: a nem sokkal később kirobbant polgárháború során 2012-ben dzsihadisták foglalták el és létesítettek támaszpontot a területén, melyből föld alatti menekülő alagutat is ástak. A rajtaütésnek áldozatul esett egy szerzetesnővér és egy diák is. Néhány év múlva a kormányerők heves harcok árán visszafoglalták az épületegyüttest, mely a damaszkuszi front elvonulása után szellemvárosként emlékeztetett a háborúra.

A romos iskolát 2018-ban meglátogatta Fülöp atya is, amely akkor siralmas állapotban volt. Ablakai kilőve, falai szétlyuggatva, megégett könyvek a földön szanaszét dobálva, a falakra festve keresztényellenes halálos fenyegetések, az épület sarkain géppuskafészkek homokzsákokkal, lőszerekkel. Nyomasztó és kísérteties volt az épületegyüttes puszta látványa is.

2020-ban a Thouret Szent Johanna Antida által alapított Keresztény Szeretet Nővérei visszatértek és hozzáláttak a romok eltakarításához. Csatlakoztak hozzájuk a diákok és szüleik is. A Görögkatolikus Metropólia anyagi támogatásával és közvetítésével a magyar kormány Hungary Helps programja 700 millió forinttal járult hozzá az iskola újjáépítéséhez, mely 2021-ben nyitotta meg ismét a kapuit.

Csodálatos volt látni a 2500 ott tanuló kis- és nagydiákot. A néhány éve még ürességtől kongó romhalmaz ma makulátlan tisztaságú, csillogó, virágzó iskolaközpont, teli élettel, gyerekzsivajjal. A falakon golyónyomok helyett ikonok, feszületek és Ferenc pápa képei láthatók, a fegyverraktár ma ismét kápolna.

A dzsihadisták alagútjait föltöltötték, a folyosókon és tantermekben kamera, a portán és a kapunál biztonsági szolgálat vigyáz a tanárok és diákok épségére. A gyerekek óvodától kezdve tanulnak franciául, felső tagozattól pedig angolul is – mondta Jihane nővér, az iskola lelki vezetője. May Bitar igazgatóasszony elmondta: a szír oktatási rendszerben a vallásbéke nevében nem működhetnek egyházi iskolák, sőt, egyházi személy nem lehet igazgató sem. Így a melkita iskola hivatalosan magániskola, ahol van tandíj – kivéve a leginkább rászorultaknak.

Mindenki tudja, hogy az intézmény görögkatolikus, de ezt a nevében nem viselheti. Az igazgató maga is mélyen vallásos. Az iskolába járnak muszlimok is, nekik biztosítani kell a muszlim hittanórákat. Velük nincs semmi probléma, ők a nyitottak közé tartoznak – mondták. A probléma inkább azzal van, hogy a kamaszkorúak, főként a fiúk hajlamosak erőszakossá válni. Ők ugyanis életük nagy részében csak a háborút látták maguk körül, folyamatos ellenségeskedéssel, erőszakkal találkoztak, s ez erősen hat a viselkedésükre. Egy másik nagy probléma, hogy az egyetemet végzett fiatalok nagy része külföldre megy dolgozni, amiért nem lehet hibáztatni őket. Szíriában nemhogy anyagilag gyarapodni nem lehet, de megélni is alig.

Az iskola egy menedék, valóságos paradicsom a diákok számára. Rengetegen közülük otthonaikban áram és víz nélkül élnek. Ez a tanárokra is igaz, vannak, akik nagy hidegben inkább bent alszanak az iskolában. Az intézmény mosógépeket vásárolt számukra, hogy ott tudják mosni a ruháikat.

A teljes cikket itt olvashatjó el.

 

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑