Cadmus fordítás Cadmus
Geopolitika

2015. 06. 04.

Egyre több külföldi harcol a dzsihádisták soraiban Irakban

2015. 06. 04.

Egyre több külföldi állampolgár harcol az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet soraiban – mondta kedden Haider al-Abádi iraki miniszterelnök Párizsban, a dzsihádisták feltartóztatására az Egyesült Államok vezetésével létrejött koalíció miniszteri szintű nemzetközi tanácskozása előtt.

 “Azt látom, hogy Irakban a külföldi harcosok száma jelentősebb, mint korábban. Régebben 58 százalékra becsültük az iraki harcosokat és 42 százalékra a külföldieket. Mára az arány megfordult, a külföldi harcosok aránya 60 százalék, az irakiaké 40 százalék” – hangsúlyozta az iraki kormányfő. “Az Iszlám Állam elkötelezett és képzett harcosok új generációját hozza létre, akik készek a halálra, de nem öngyilkosok” – tette hozzá.

Nemzetközi problémáról van szó, amelyet meg kell oldani. Meg kell magyarázni, hogy miért jön annyi terrorista Szaúd-Arábiából, az Öböl menti országokból, Egyiptomból, Szíriából, Törökországból és az európai országokból” – hangoztatta.

Az iraki miniszterelnök szerint az Iszlám Állam elleni harc kudarcának oka, hogy Irak nem kap elég támogatást a dzsihadisták ellen.

“Úgy vélem, hogy ez a nemzetközi közösség kudarca. Irak támogatását illetően sok a beszéd, de kevés a tett” – fogalmazott Haider al-Abádi, kevesellve az országnak nyújtott fegyveres támogatást. “Nem sokat kaptunk, szinte semmit. Csak magunkra számíthatunk” – mondta, s kitért arra is, hogy nehézségekbe ütközik, ha újabb fegyvervásárlási szerződéseket akarnak kötni.

“A szerződések nagy részét az előző kormány kötötte meg az oroszokkal. Az oroszok ellen amerikai szankciók vannak érvényben és nagyon nehéz kifizetni ezeket a fegyvereket. A pénz ott van a bankban, de nem tudunk hozzáférni” – mondta az iraki miniszterelnök. Hozzátette: “Nem fegyvereket kérünk, hanem azt, hogy könnyebben vásárolhassunk fegyvereket”.

Az Egyesült Államok vezetésével az Iszlám Állam ellen létrehozott, hatvan országból álló nemzetközi szövetség 24 tagja ül össze Párizsban, hogy felülvizsgálják az általuk követett stratégiát, mivel az utóbbi tíz hónapban végrehajtott mintegy 4 ezer légicsapás ellenére az dzsihadista szervezet egyre több katonai sikert ér el.

Az Iszlám Állam terrorszervezet néhány hónap alatt Irak területének egyharmadát és Szíria területének felét vonta ellenőrzése alá mintegy 300 ezer négyzetkilométernyi összefüggő területen, ahonnan a dzsihadisták sikeresen kiszorították az iraki és szíriai kormányerőket, és kikiáltották az úgynevezett kalifátust.

Julie Bishop ausztrál külügyminiszter

Julie Bishop ausztrál külügyminiszter

Kedden Ausztrália külügyminisztere, Julie Bishop felszólította az egyeztetésen résztvevő 24 tagországot, hogy vegyék fel Iránt a Franciaországban folyamatban lévő tárgyalásokra, hogy segíteni tudjon abban, hogy hogyan kell kezelni a takfiri ISIS terrorista csoport.

“Irán nem szerepel a koalíciós tárgyalásokon. Szükségünk van a katonai parancsnokaira és politikai vezetőire az asztalnál”, tette hozzá.

Eközben a Press TV interjút készített  Gearoid O Colmain párizsi székhelyű politikai elemzővel és újságíróval, hogy kikérje a véleményét az úgynevezett anti-Isil koalíciós erők párizsi üléséről, melyet az Egyesült Államok vezet. Az alábbiakban az interjú kivonata olvasható:

Nos, az ülés, amely Párizsban zajlik egy másik példája az úgynevezett Nyugati koalíció képmutatásának. Az ISIS fegyvereseit az Egyesült Államok képezte ki Jordániában, ők is toboroztak Afganisztánban és más országokban (ahogyan jelenleg is az ő iránymutatásukkal, valamint jóváhagyásukkal az interneten teszik), és ez lényegében az amerikai imperializmus egy proxy (hamis zászló) hadjárata Szíriában és Irakban, hogy elpusztítsa ezeket az országokat, különösen Szíriát. Ez nem más, mint koalíciója a Nyugat által kiképzett terroristáknak; akiket felhasználnak, hogy megsemmisítsék Aszad kormányát és átvegyék Szíriában az uralmat; majd átfordítsák Szíriát egy teljes átrendezés után Irán ellen, amit természetesen az észak-kaukázusi térség fog követni. Ez része a NATO Oroszország elleni háborújának, ne felejtsük el, és elég nyilvánvaló a kezdetektől, hogy a nyugati erők koalícióját nem az ISIS megsemmisítése érdekli, hanem az, hogy átvegye az ISIS által lepusztított országok felett az uralmat, és ezt követően egy újabb proxy hadjáratot indítson Irán ellen.

Már elismerte, sőt beszámolt a francia sajtó arról, hogy habár Törökország NATO-tag… de például Törökország hírszerzése  részese volt az ISIS terroristáknak történő fegyverszállításban Szíriába. Ezt már nyíltan elismerte többször, és persze tudjuk, a Védelmi Hírszerző Ügynökség minősített dokumentumai is kikerültek  a közelmúltban, hogy az Egyesült Államok és a régió országainak -köztük Törökország- segítségével egy szalafista fejedelemséget akartak létrehozni Kelet-Szíriában, amely az ISIS előfutára volt és a tagjai most az ISIS fegyveresek közt vannak. Nem titok az sem persze, hogy John McCain szenátor számos és szoros kapcsolatot ápolt olyanokkal, akik most ezen terrorista csoportok vezetői közt vannak.

Orientalista.hu – Tia (persianews)

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑