Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Geopolitika

2017. 09. 22.

Együttesen lépnének fel az iraki kurd függetlenségi referendum ellen

2017. 09. 22.

A török, az iraki és az iráni külügyminiszter New Yorkban megállapodott, hogy adott esetben összehangolt intézkedéseket tesznek a szeptember 25-re tervezett észak-iraki kurd függetlenségi népszavazás ellen – jelentette csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség.

Az ENSZ-közgyűlés alkalmával szerdán tartott, háromoldalú találkozó után elfogadott nyilatkozat szerint a tervezett referendum sem a kurdoknak, sem az észak-iraki autonóm kurd régiónak nem lenne hasznára. Mevlüt Cavusoglu török, Ibráhim al-Dzsaafari iraki és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter egyúttal arra szólította Erbílt, hogy álljon el a népszavazástól. A három politikus kiemelte: ehhez a nemzetközi közösség erőfeszítésére is szükség van.

A tárcavezetők nyomatékosították: Iraknak mind a politikai egységét, mind a területi integritását meg kell őrizni. A referendum veszélybe sodorja mindazokat az eredményeket, amelyeket Irak az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szemben “oly nehezen ért el” – mutattak rá a közleményben. A három miniszter leszögezte: a szeptember 25-i népszavazás egyrészt alkotmányellenes, másfelől új, nehezen kezelhető regionális konfliktusok kockázatát rejti magában.

A nyilatkozat arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erbíl és a bagdadi központi kormány közötti ügy csak alkotmányos módon, konstruktív párbeszéd útján megoldható.

Szíria is ellenzi az iraki kurdok függetlenné válását

A szintén New Yorkban tartózkodó Recep Tayyip Erdogan török államfő a napokban jelezte: Ankara “nem hétköznapi” szankciókat készül kivetni az észak-iraki kurdokra.

Erbíl múlt pénteken hagyta jóvá, hogy szeptember 25-én népszavazást tartsanak a függetlenségről három kormányzóságban és a kurdok ellenőrzése alatt álló területeken. A bagdadi parlament viszont felhatalmazta a kormányt, hogy minden eszközzel védje meg az ország egységét, a legfelsőbb bíróság pedig felfüggesztette a függetlenségi népszavazást, mert több beadvány is érkezett a testülethez a referendum alkotmányossági vizsgálatát kérve.

Törökország mellett nemcsak Irak és Irán, de Szíria is ellenzi az iraki kurdok függetlenné válását. Ankara, Teherán és Damaszkusz egyaránt attól tart, hogy a lépés erősítené a területükön élő kurd kisebbség szeparatista törekvéseit.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑