2019. 09. 06.
Elkezdik a metró építését Alexandriában
2019. 09. 06.
Több mint 20 évvel az ötlet megjelenése után, októberben végül elkezdődik a metró építése, jelentette be Abdel Aziz Qansua, Alexandria kormányzója. A hírt a kormányzó az alexandriai ,,A nők egészségéért és fejlődéséért,, nevű regionális központban jelentette be, ahol azt is elmondta, hogy a projekt várható költsége 1,5 milliárd dollár lesz.
A kormányzó szerint a projekt végső tervei már elkészültek és azokat le is ellenőrizték. Most pedig fontos lépés a szerződések megkötése, hogy letehessék az épülő projekt alapkövét. A kivitelezéssel egy kínai céget bíztak meg és a földalatti közlekedési rendszer újdonság lesz Egyiptom második legnagyobb városában.
A metró várhatóan a város keleti részén lévő Abu Qir-t köti össze a város nyugati részén lévő Borg Al-Arab negyeddel. A metró vonal a város legnépszerűbb állomásait köti majd össze és előreláthatólag 10-15 ezer embert fog szállítani óránként.
Alexandria tömegközlekedését jelenleg villamos, busz és mikrobusz járatok bonyolítják le. A metró projekthez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések várhatóan csökkenteni fogják Alexandria utcáinak túlterheltségét, mely az utóbbi években sokat romlott a város lakosságának növekedése miatt.
Egyiptom metró rendszere jelenleg csupán a fővárosban üzemel és naponta körülbelül 3 millió utast szállít. A kairói metró egyben a Közel-Kelet és Afrika legrégibb metró hálózata.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Egyptian Streets)