Cadmus fordítás Cadmus
Törökország

2018. 06. 19.

Elnököt és parlamentet is választ vasárnap Törökország

2018. 06. 19.

A voksolás talán túlzás nélkül nevezhető sorsdöntőnek mind az ország, mind pedig Erdogan szempontjából ‒ írja a hirado.hu. az M1 Szemtől szembe című műsorára hivatkozva, amelynek Tarik Demirkan, a Türkinfo főszerkesztője és Hóvári János Törökország-szakértő volt a vendége.

Vasárnap eldől, hogy ki gyakorolhatja a tavalyi népszavazással kibővített elnöki jogköröket, azaz ki lesz a végrehajtó hatalom feje.Az ellenzék négy pártja választási szövetségbe tömörülve próbálja kimozdítani a hatalomból az államfőt, de ez nem lesz könnyű. Igaz, azt sem lehet mondani, hogy lehetetlenre vállalkoznak. A tavalyi, az alkotmánymódosításról rendezett népszavazás megmutatta, hogy nincs borítékolható eredmény.

Kiéleződött a helyzet

Tarik Demirkan szerint kiéleződött a helyzet az országban a választások előtt, és úgy tűnik, hogy második fordulót is tartanak majd. Az első fordulóban várhatóan senki sem szerzi meg a győzelemhez szükséges 50 százalék + 1 szavazatot. Valószínűleg az egyik szövetség jelöltje Recep Tayyip Erdogan, míg a másik befutott elnökjelölt Muharrem Ince lesz.

Az eddigi közvélemény-kutatások szerint Ince támogatottsága sokkal nagyobb, mint a saját pártjának általában, ami 25-27 százalék között mozog, míg Ince elnökjelölt támogatottsága 35-38 százalék – mondta.

Koalíciós kormányzásra kerülhet sor Törökországban

Hóvári János úgy folytatta: nagy küzdelem zajlik az elnökválasztást illetően, Erdogan támogatottsága jelenleg 45 százalék körül van, míg a másik oldalé összesítetten 50 százalék felett mozog. Május elején ugrott meg Ince elnökjelölti támogatottsága, Erdogan pedig nem tudta úgy befolyásolni a közvéleményt, hogy közel kerüljön az 50 százalékhoz.

A parlamenti szavazást illetően a jelenlegi kormánypárt 40 százalék körül áll jelenleg, meglepő lenne, ha a támogatottsága 50 százalék fölé kerülne, így koalíciós kormányzásra kerülhet sor Törökországban – közölte a szakértő.

Az elnöknek joga van feloszlatni a parlamentet

Ha a parlamentben az ellenzéki szövetség többségbe kerül, valamint bejut a parlamentbe a kurdok pártja, akkor a szövetség támogatottsága nagyobb lesz, mint a jelenlegi kormánypárté – vélekedett Tarik Demirkan.

Úgy folytatta: ez a parlamenti helyzet „blokkolhatja” az elnök működését. Az elnöknek joga van feloszlatni a parlamentet, de az új alkotmányban szereplő passzus szerint az az elnök, aki feloszlatja a parlamentet, nem jelöltetheti magát újra. Erdogan csapdába kerülhet, ha az ellenzék többséget szerez a parlamentben – jegyezte meg.

Megállíthatja az erősödő polarizációt Erdogan

Hóvári János szerint a második fordulóban mindössze pár százalékkal fog győzni Erdogan. Ez bár győzelem lesz, a török demokráciának nem fog „jót tenni”, mivel fontos lenne az, hogy egy ilyen nagy hatalmú elnök bírja a nemzet többségének, kétharmadának a támogatását – mondta.

Ha Erdogan megszerzi ezt a különleges felhatalmazással járó elnöki hatalmat, akkor megállíthatja az erősödő polarizációt Törökországban, és „új elvek szerint rendezi majd a török életet” – fűzte hozzá.

Hirado.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑