Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2020. 09. 15.

Első alkalommal egyeztettek hivatalosan Bahrein és Izrael védelmi miniszterei

2020. 09. 15.

Első alkalommal egyeztettek hivatalosan Bahrein és Izrael védelmi miniszterei hétfőn, miután a két ország a kapcsolatok normalizálásáról megállapodott.

A BNA bahreini hírügynökség szerint Beni Ganz izraeli tárcavezető és bahreini hivatali partnere, Abdulla bin Hasszán An-Nuaimi telefonbeszélgetésükben hangsúlyozták a megállapodásnak a regionális stabilitás szempontjából játszott szerepét, valamint megvitatták “a két védelmi minisztérium közötti szoros partnerség kiépítésének kilátásait”.

Ganz hivatalos látogatásra hívta meg Izraelbe bahreini hivatali partnerét. Az izraeli miniszter hivatala szerint egyetértettek a párbeszéd folytatásában.

A BNA korábban közölte, hogy a bahreini iparügyi és kereskedelmi miniszter is tárgyalt az izraeli regionális együttműködésért felelős tárcavezetővel a kereskedelmi, iparügyi és turisztikai együttműködést érintő kérdésekről.

A hírügynökség ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a kapcsolatok normalizálása “pozitív hatással lesz mindkét országra”.

Donald Trump amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy az Egyesült Arab Emírségek példáját követve Bahrein is megállapodott Izraellel a kapcsolatok teljes körű normalizálásáról.

A lépés kellemetlen meglepetésként érte a palesztinokat, akik attól tartanak, hogy az emírségek és ezúttal Bahrein lépése tovább gyengíti azt a régóta fennálló pánarab álláspontot, amely felszólítja Izraelt, hogy vonuljon ki a megszállt területekről, és fogadja el a palesztin államot azért, hogy normalizálhassa kapcsolatait az arab országokkal. A palesztin vezetés mindkét megállapodást elítélte.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑