Cadmus fordítás Cadmus
Közép-Ázsia

2017. 07. 07.

ENSZ: adjon Mianmar állampolgárságot a rohingyáknak!

2017. 07. 07.

Az ENSZ menekültügyekkel foglalkozó ügynöksége felszólította Mianmart, hogy adjon állampolgárságot az üldözött rohingya muszlim kisebbségnek.

„Rendkívül fontos, hogy adjanak állampolgárságot a muszlim közösségnek, amely éveken keresztül meg volt fosztva az állampolgári jogoktól.” – mondta Filippo Grandi, az ENSZ menekültekért felelős főmegbízottja pénteken Bangkokban.

Grandi ezen megjegyzéseket egy nappal azután tette, hogy összefoglalta látogatását Mianmarban, ahol találkozott mind a muszlim közösségi vezetőkkel Sittwe, Maungdaw és Rakhine megyékben, ahol a Rohingyák többsége él, mind az ország de facto vezetőjével, Aung San Suu Kyi-vel.

Az ENSZ Menekültügyi Ügynökségének feje azt is kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy befektessenek a térségben, mert a rohingyák által lakott területek a legelmaradottabbak az egész országban.

A buddhista vezetésű országban kiterjedt muszlimüldözés zajlik: Allah híveit megfosztották állampolgárságuktól, s ezzel minden joguktól: nem jogosultak például állami oktatásra, sem egészségügyi ellátásra.  A katonák és a rendőrök rendszeresen gyilkolnak rohingyákat, a nőiket pedig megerőszakolják. Alakosság többségét alkotó buddhisták úgy néznek rájuk, mint kívülállókra és földbitorlókra.

Rakhine, amely szinte 100%-ban muszlim, 2016 októbere óta katonai zárlat alatt van, ürügyként egy olyan tavalyi esetet használnak, mely során egy militáns csoport megtámadta a mianmari határvédelmet.

Azóta a katonaság kitiltotta az újságírókat és a humanitárius segélyszervezeteket is a területről. A hadsereg ártatlan civilek százait gyilkolta meg, s több, mint ezer lakóházat felgyújtott. A fokozódó erőszak miatt eddig 75000 rohingya kényszerült a szomszédos Bangladesbe menekülni.

A nyilvános kivégzések, erőszakok, kínzások híre, melyet a Nyugaton általában békésnek hitt buddhisták követnek el a muszlimok ellen, az ENSZ figyelmét is felkeltették. A nemzetközi szervezet Emberjogi Tanácsa így ez év márciusában arról döntött, hogy egy tényfeltáró bizottságot küldenek az országba, hogy kivizsgálják a feltételezett bűncselekményeket, melyeket a biztonsági erők a rohingyák ellen követtek el.

Mianmar ugyanakkor bejelentette, hogy a bizottság tagjait nem fogják beengedni az országban.

A kormány és a buddhista papok egyre erősödő gyűlöletkampányának köszönhetően az erőszak továbbra is fokozódik: mostanra már sokszor a civilek is csoportosan támadnak a muszlimokra, legutóbb például a feldühödött tömeg egy embert halálra vert, s hatot megsebesített Rakhinéban.

Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

, , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑