Cadmus fordítás Cadmus
Közel-Kelet

2017. 10. 05.

ENSZ fekete listájára került a szaúdi vezetésű arab koalíció

2017. 10. 05.

Felkerült az ENSZ feketelistájára a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció, amely a világszervezet adatai szerint legalább 683 gyereket ölt és sebesített meg 2016-ban, iskolákat és kórházakat is ért támadásai során a jemeni polgárháborúban.

Erről az AP amerikai hírügynökség számolt be, amelynek sikerült hozzájutnia a lista egyik példányához.
Az arab koalíció tavaly is felkerült a listára, de az akkori ENSZ-titkár, Ban Ki Mun később eltávolította onnan Szaúd-Arábia nyomására.

Jemenben Abed-Rabbó Manour Al-Hadi megbuktatott elnök szaúdi fegyveres támogatással harcol a jemeni nép által felállított nemzetvédelmi erőkkel akiket főként a siíta Húszik és a korábbi elnök Ali Abdullah Saleh hívei alkotnak.

A síita húszik irányítása alatt álló al-Maszíra televízió és Saba hírügynökség szerdai beszámolója szerint legalább tíz civil, közte négy gyerek és két nő életét vesztette az arab koalíció légicsapásaiban az észak-jemeni Szaada és Haddzsa kormányzóságokban. Mindkét kormányzóság a húszi lázadók és szövetségeseik ellenőrzése alatt áll.

A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció két éve bombázza Jement amiben több ezer civil vesztette életét.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑