Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2018. 05. 06.

Európa felé menekülhet az Iszlám Hadsereg egyik vezetője

2018. 05. 06.

Jelenleg már Törökországban tartózkodik az Iszlám Hadsereg terrorcsoport egyik vezetője. 

Levágatta a szakálát és civil ruhába bújt Zein Al-Deen Al-Abedin a Szíriában tevékenykedő terroristavezér, majd menekültek között elvegyülve Törökországba érezett – közölte a Russia Today.

A terrorista vezért csalódott iszlamista barátai leplezték le miután magukra hagyta őket.

Az Iszlám Hadsereg főként Damaszkusz közelében a Ghoutában volt aktív. Hét éven keresztül megszálva tartotta a főváros agglomerációjának számító ghoutai térséget. Az év elején a szíriai hadsereg felszabadító hadműveletet indított Kelet-Ghoutában, és alig másfél hónap alatt megtisztította a térséget a terroristáktól.

Orosz közvetítésen keresztül több ezer iszlamista fegyveres hagyhatta el Ghoutát. A lefegyverzett terroristákat Idleb tartományba deportálták, ahova a többi iszlamista csoport tagjait is. Al-Abedin így jutott ki Duma városból Idleb tartományba, majd szökött át Törökországba.

Al-Abedin a dumai iszlamista csendőrség vezetője volt. A Saria betartásáért felelős Al-Abedin parancsára gyakran végeztek ki embereket csak azért, mert alkoholt vagy cigarettát fogyasztott. Kisebb bűnőkért korbács vagy csonkítás járt.

Al-Abedin most az iszlamisták egyik jellegzetes szimbolumáttól megszabadulva képező levágatta a szakállát, és civil ruhába bújva próbál meg tovább menekülni.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy  legközelebb akár Európa egyik városába bukkanhat fel , mint háborús menekült.

Míg a Szíriai Arab Hadsereg katonáinak köszönhetően Szíria szép lassan megtisztul a terroristáktól, addig az Európai Unión politikusainak jócoltából Európát ellepik a fundamentalista iszlamisták.

Éljen Brüsszel! Csak így tovább! Még több “menekültek”!

Orientalista.hu – Sinoda 

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑