Cadmus fordítás Cadmus
Iszlám világ

2017. 11. 08.

Ez lett az Iszlám Állam bölcsője?

2017. 11. 08.

A New York-i terrortámadás elkövetője vízumlottón nyerte a lehetőséget, hogy Üzbegisztánból az Egyesült Államokba költözhessen. Idén már a negyedik Iszlám Állam által támogatott terroristáról derül ki, hogy Közép-Ázsiából származik. Mekkora veszélyt jelentenek a szovjet utódállamok a terrorizmus szempontjából? Az M1 Ma reggel című műsorának Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő volt a vendége.

A szakértő a vízumlottóval kapcsolatban elmondta: ez a rendszer 1995 óta működik, ebben a formában évente ötvenezer embernek sorsolnak ki vízumot és munkavállalási engedélyt, zöldkártyát.
Trump szerint nem a szerencsére kellene bízni a döntést

Trump elnök a módszerrel kapcsolatban azt mondta, lehet, hogy nem a szerencsére kéne bízni a vízum kérdését, hanem meg kellene nézni, kinek milyen szakértelme van, illetve lenyomozható-e, továbbá milyen biztonsági háttérrel rendelkezik.

Gyarmati István szerint kombinálható lenne a két módszer, az lenne az ideális, ha valakit kisorsolnak, az ne jelentsen automatikusan zöldkártyát, hanem vizsgálják meg, van-e a vízumnak valamilyen akadálya az illetőnél.

Egyre több az üzbég szál

Az év elején Törökországban is üzbég származású volt a merénylő, a szentpétervári metróban pedig egy üzbég kisebbséghez tartozó, kirgiz születésű orosz állampolgár. Az utolsó merénylet esetén ismét üzbég származású volt a terrorcselekmény elkövetője – hangzott el az M1 reggeli műsorában.

Amikor a Szovjetunió felbomlott, az utódállamok megszabadultak a kommunista ideológiától és az orosz befolyástól. Ezek az országok ezt követően „ideológiai kapaszkodót” kerestek, amit sokszor az iszlámban találtak meg – magyarázta a szakértő.

Afganisztánban is egy nagyon jelentős üzbég kisebbség él, akik nem támogatják a tálibokat, de elég erőteljesen muzulmánok, elképzelhető, hogy rajtuk keresztül Üzbegisztánba jobban beszivárog az iszlám fundamentalizmus – tette hozzá.

Az Iszlám Állam vállalta a New York-i merényletet

Az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a New York-i gázolásos merénylet elkövetését, amelyben nyolcan vesztették életüket – derült ki a dzsihadisták an-Nabaa című internetes hetilapjának múlt csütörtöki kiadásából. Az iszlamista szervezet lapja szerint „a támadó egyike volt a kalifátus katonáinak”. A Nabaa nem közölt bizonyítékot az állítása alátámasztására.

Sayfullo Saipov múlt kedden Manhattanben teherautóval az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében nyolc halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő, gázolásos terrorakciót követett el. A hét éve az Egyesült Államokban élő, 29 éves üzbég származású férfit többrendbeli emberölés és külföldi terrorszervezetnek nyújtott támogatás címen helyezték vád alá.

Az incidens során meglőtt férfi azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam fekete zászlaját.

Vádiratában szerepel, hogy nyomozók az Iszlám Állam többezernyi propagandaanyagát – videókat, szórólapokat, fotókat – találták meg mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet, amelyen a dzsihadisták lefejeznek foglyokat. Az amerikai hatóságok szerint a férfi az Egyesült Államokban radikalizálódott.

Orientalista.hu – Hirado.hu, M1 Ma Reggel

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑