2016. 12. 15.
Folyamatosan duzzad a szélsőséges iszlamisták száma Németországban
2016. 12. 15.
A Süddeutsche Zeitung hozta nyilvánosságra, hogy egyre jobban aggódnak a német hatóságok az országban található szalafisták miatt. A szervezetnek már több mint 10 ezer tagja van, és folyamatosan csatlakoznak hozzájuk újabb és újabb emberek. A szalafizmus a muzulmán vallás konzervatív irányzata, amely elveti a világi államot, és a saría, az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekszik. A német hírszerző ügynökségek szerint Szaúd-Arábia, Katar és Kuvait mecseteket, vallásos iskolákat, prédikátorokat és térítő csoportokat pénzelnek, hogy terjesszék az ideológiát – írja a 888.hu. Az beszámolók szerint ráadásul nagyon szoros a kapcsolat ezen németországi szervezetek, és a fenti országok egyes állami tisztviselői között.
Több ezer szélsőséges iszlamista a német tartományban, Ausztriában is mozgósítanak.
Az iszlám fundamentalisták, és a szalafista akciók elleni fellépést sürgették, mivel az iszlám szélsőségesek egyre nagyobb teret nyernek.
A kiszivárogtatott információk alapján a szaúdi Muszlim Világliga, a Sheikh Eid Bin Mohammad al-Thani Jótékonysági Egyesület és a kuvaiti Iszlám Örökség Felébresztése szervezetek hosszútávú stratégiai célja a lassú befolyásszerzés Németországban. Ezeket a szervezeteket már kitiltották az USA-ból és Oroszországból is, mivel állítólag az Al-Kaidát támogatják.
A jelentés szerint mind a három szervezet szoros kapcsolatban áll a saját országa kormányhivatalával. A hatóságok még nem erősítették meg a kiszivárogtatott információk hitelességét. A Deutsche Welle egyik forrása szerint, azért szivárogtatták ki a jelentést a médiának, hogy ezzel megállítsák a Szaúd-Arábiával folytatott ellentmondásos fegyverkereskedelmet.
A fenti szervezetek közül többen is visszautasították a vádakat, mint ahogy egy szaúdi diplomata is elhatárolódott mindettől. Németországban ugyanakkor épp a közelmúltban kellett betiltani egy szélsőséges csoportot. Az Igaz vallás (DWR) nevű németországi szalafista szervezet harcosokat toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek és alkotmányellenes nézeteket terjesztett.
A rt.com beszámolója szerint például ingatlanfejlesztő cégeket is szponzorálnak öböl-menti pénzek, egy ilyen vállalat beruházást le kellett állítani, miután szalafista központot terveztek egy német városban.
Orientalista.hu – (RT, 888.hu, Magyar Idők)