2024. 09. 09.
Fordulat az Ukrán háborúban: Irán rakétákat szállíthat Oroszországnak
2024. 09. 09.
Irán rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat adott át Oroszországnak – írta meg a Meduza.io orosz hírportál amerikai forrásokra hivatkozva.
A The Times brit lap értesülései szerint Oroszország több mint 200 ballisztikus rakétát kapott Iránból. Ukrán hírszerzési adatok szerint Fatah-300-as rakétákról van szó, amelyek hatótávolsága eléri a 110 kilométert.
Egy ukrán katonai forrásból pedig már az is tudható, hogy egy orosz hajó szeptember 4-én vitte a rakétákat a Kaszpi-tenger egyik kikötőjébe.
A WSJ-t idéző orosz hírportálon az olvasható, hogy amerikai tisztviselők ezen a héten tájékoztatták szövetségeseiket Irán utánpótlásáról. Szeptember 5-én a washingtoni nagykövetek számára is tartottak egy tájékoztatót. Az amerikai hatóságok megerősítették, hogy a rakétákat „végre kézbesítették”.
Sean Savett, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője kijelentette:
bármilyen iráni ballisztikus rakéta Oroszországnak átadása erősen fokozza Irán támogatását Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújához.
Eközben Irán tagadja, hogy ballisztikus rakétákat adnak Oroszország ukrajnai háborújához. Irán tartózkodik “magától az ilyen akcióktól, ugyanakkor felszólítja a többi országot, hogy hagyják abba a konfliktusban érintett felek fegyverellátását” – közölte Irán ENSZ-képviselete New Yorkban. A washingtoni orosz nagykövetség nem kommentálta a sajtóértesüléseket.
Korábban Irán rövid hatótávolságú rakétákat szállított át Oroszországba a Fateh-110 családtól, amelyek képesek voltak 300-700 kilométeres távolságból célokat eltalálni.
Irán és Oroszország együttműködik az Ukrajna támadására rendszeresen használt Shahed rohamrepülőgépek gyártásában.
Washington drámai eszkalációról beszél
A Fehér Ház szerint „drámai eszkaláció” lenne az Irán részéről Oroszország számára nyújtott támogatásban, ha az ballisztikus rakéták szállítására is kiterjedne – ezt az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője közölte szombaton, reagálva azokra a sajtóhírekre, miszerint ez a szállítás megtörtént.
Az amerikai elnöki hivatal a közleményen kívül hivatalosan nem erősítette meg az amerikai médiában megjelent értesülést, amely hivatalos forrásokra hivatkozva jelent meg hírszerzési jelentések alapján a ballisztikus rakéták oroszországi szállításával kapcsolatban, magában foglalva azt is, hogy az eszközöket az Ukrajna ellen vívott háborúban vetnék be.
Sean Sewitt nemzetbiztonsági szóvivő szerint az Oroszország és Irán közötti partnerség veszélyezteti Európa biztonságát, valamint aláhúzza azt, hogy Irán destabilizáló hatása túlnyúlik a Közel-Keleten, és az egész világot érinti.
Irán tagadja, hogy ballisztikus rakétákat küldtek Moszkvának
Irán tagadta azokat a híreket, amelyek szerint ballisztikus rakétákat szállított Oroszországnak, és azt állította, hogy az orosz–ukrán háborúban egyik félnek sem nyújt katonai támogatást.
Az Iráni Iszlám Köztársaság alapvető megközelítése az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban következetes és változatlan – idézi az állami IRNA hírügynökség Nasszer Kanáni külügyminisztériumi szóvivőt.
A ballisztikus rakéták Oroszországba történő szállítására vonatkozó ismételt állítások egyes nyugati országok politikai céljaitól és indítékaitól vezéreltek, és teljesen alaptalanok – hangsúlyozta Kanáni.
Irán állandó ENSZ-képviselete közleményben reagált a megjelentekre. Eszerint „Irán embertelennek tartja a konfliktusban részes feleket katonai segítséggel ellátni, ami csak növekvő emberi áldozathoz, az infrastruktúrában esett kárhoz és a tűzszüneti tárgyalásoktól való távolodáshoz vezet”. Hozzáteszi, hogy Teherán ezért sürget minden országot, hogy állítsa le a fegyverszállításokat a háborúban állók számára.
Origo, MTI, VG.hu