2024. 09. 17.
Afrikai migránsokat sorozna be a cionista állam
2024. 09. 17.
A megszálló izraeli hadsereg elutasított afrikai menedékkérőket toborozna a soraiba a Gázai övezetben indított palesztin népírtáshoz, cserébe izraeli tartózkodást ígérve nekik, ha túlélik a Hamasszal való hadakozást.
Jelentős részben azokról a szudáni és eritreai menekültekről van szó, akiknek korábban már elutasították a menedékkérelmét, mivel a cionista apartheid állam a külföldről érkezőnek szinte csak akkor adnak állampolgárságot, ha bizonyítani tudja izraelita származásátt.
A cionista állam számos politikusa éveken keresztül követelték a deportálásukat, de ezek a hangok elhaltak, mióta a gázai háború miatt rengeteg palesztin munkás hiányzik – írja a Haaretz.
A háború miatt, most kapóra jönnek az afrikaiak
A zsidó lapnak az afrikai menekültek arról számoltak be, hogy a gázai háború kirobbanásától kezdve már keresik őket a toborzók. Amennyiben jelentkeznek a népírtással megvádolt izraeli hadseregbe a cionista államtól egyből megkapják a “dokumentumokat”, vagyis törvényesítik a tartózkodásukat.
Egy szudáni férfi elmondása szerint, az éles bevetés előtt csak egy kéthetes kiképzésen kell részt venniük, emiatta szudáni férfi visszautasította az ajánlatot, hiszen korábban soha nem volt fegyver a kezében, és ennyi idő alatt képtelenség felkészülni egy éles bevetésre.
A Haaretz katonai forrásokból is úgy értesült, hogy a megszálló izraeli hadsereg menedékkérő külföldieket használt fel különböző műveletekben.
A Netanyahu-kormány régóta próbál megszabadulni a menekültektől, akiknek a többsége a legszegényebb afrikai országokból érkezett.
Miután 2013-ban befejezték a falat az egyiptomi határon, jelentősen csökkent az illegálisan érkező menekültek száma, de még így is több mint harmin ezren tartózkodnak a cionista államban.
Orientalista.hu – Sinoda