Internet sejkség

2015. 03. 30.

Gondolatok Abdel Rahman sejktől (6. rész)



Buknak a küldetések – Bűnbakok vagyunk – Dilemma – Elv és a nép rossz párosításban.

 

Buknak a küldetések

A hiteket nem hajthatja gazdasági, vagy stratégiai érdek. A hit egy teljesen más dimenzió, amire éppen úgy szükség van, mint államra, amely fenntartja egy ország szekuláris rendjét. Azonban óriási hiba bármely hitnek, egyháznak alárendelődnie az állam által diktált szekuláris rendbe. Az állam hajtóereje a gazdasági és stratégiai érdek, ahol nem sokat számít a morál, vagy emberi tényező. Ezért egy ilyen rendszerben óhatatlanul a hiteknek is ezt kell szolgálniuk. Ezzel megszűnik a küldetés és kezdetét veszi a hit kiárusítása és bukása. Ma ezt éljük meg.

 

Bűnbakok vagyunk

A háttérhatalom mindent elkövet, hogy az Iszlámot tegye meg válaszvíznek az emberiség között. Sajnos társakra is találtak a muzulmánok táborában, akik e törekvést támogatják. Az emberek előtt ki kell nyilatkoznunk, hogy nem mi, muzulmánok állunk a béke és a haladás útjában, hiszen ez a mi igényünk is… Tiltakozunk, hogy vallásunk egyáltalán felmerül, mint romboló tényező. Azok közt kell a bajok forrását keresni, akik közénk és a világ más társadalmai közé falakat emeltek és minden általuk elkövetett cselekményért minket kiáltottak ki bűnbaknak…

 

Dilemma

Én nem ezt a vallást vettem fel. Amikor nyolc éves megfeszített munkával lefordítottam a Koránt, egyedül voltam. Magamra maradtam, mert egy olyan igazságot fedeztem fel, mely elszigetelt attól a közegtől, melyben addig éltem. Nem oszthattam meg felismerésemet, mert annak is nyolc éves tanulásra lett volna szüksége, aki meg akart volna érteni… Csak az ismeri meg az igazságot és a fényt, akik megküzd érte… Semmi sem jön ingyen házhoz.

Azt hittem, hogy azok is ismerik ezt az igazságot, akik ebbe a vallásba születtek. Csalódnom kellett. Eltelt harminc év, melyet muzulmánként éltem meg és látnom kell, hogy e tanok mai hirdetői annyira sem haladnak a fény felé, mint azok, akiktől elszakadtam. Kezükben a könyv, mely felnyitná szemüket, de ők lehunyják. Befogadásra, szeretetre, megbocsájtásra hívó szavaikat felcserélték kitaszításra, gyűlöletre és bosszúra.

Megint egyedül maradtam. Most már duplán egyedül. Azoktól is messze kerültem, akik nem ismerik az igazat, de lelkületük jámbor és azoktól is, kiknek kezében az igazság, de képtelenek annak befogadására és követésére.

 

Elv és a nép rossz párosításban

Sajnos Isten rosszul párosította össze a népeket az elvekkel. A legszebb és leghaladóbb gondolatok jutottak a legprimitívebb barbároknak, akik semmit sem tudnak ezzel mit kezdeni, míg a leggyermetegebb, legmesterkéltebb, toldozott-foldozott ideológiák az aránylag legnormálisabb társaságok sajátjai.

Ramadán utolsó napján a mecsetekben kiosztják ima után a szegények alamizsnáját. Ez a ramadáni alamizsna. Most az egyszer tömve volt a mecset és olyan arcok is előkerültek, akik ezt a helyet eddig elkerülték. Lerí róluk a primitív agytompultság. Ösztönlények siserahada, akik az evésen, iváson, csajozáson kívül az élet értelmét nem nagyon kutatják. Afganisztán, Pakisztán, Arab térségek radikális menekültjei, Szomália kiebrudalt csótányai, Afrika megélhetési bűnözői. Mobiljaik még ima alatt is csörögnek.

Mivel mozgáskorlátozott vagyok, széken imádkozom. A székemet az imára állók sorába helyeztem. Felálltam, elmondtam a Fatihát és egy szúrát, majd leültem, azaz le akartam ülni, de a székem már nem volt sehol. Kikapták alólam, annak rendje módja szerint. Kimentem, hogy friss levegőt szívjak, mert a hely levegője áporodott lett a tömegtől. Kerestem cipőmet, melyet végül megtaláltam. Idegen lábak viselték. Sikerült visszaszereznem ezeket, majd vártam, hogy felcsendüljön Ramadán havának utolsó imára hívása, mely megtöri az egész havi böjtöt. Körbenéztem és egy fura figura füves cigarettát szorongatott izgalommal ajkai között. Ő is a müezzinre várt. A müezzin megszólalt és a figura azon nyomban rágyújtott. Ő így törte meg a böjtöt. Görögdinnye szeleteket osztottak. Kaptam én is. Mivel nem tudtam a székemmel mitévő legyek, a dinnyeszeletet egy pillanatra az ablakpárkányra helyeztem. Elég volt ez a pillanat arra, hogy egy sötét alak kettőt harapjon belőle, majd a szinte üres dinnyehéjat visszahelyezze oda, ahol hagytam. Nem vártam meg a vacsorát. Tudtam, hogy ölni fogják egymást a kajáért. A pénzadományokat meg sem említem. Azért lehet, hogy reggelig háború tör ki.

Orientalista.hu – Mihálffy Balázs

Címkék: ,






Back to Top ↑