Cadmus fordítás Cadmus
Haditudósítás

2017. 08. 27.

Győzelemsorozat Szíriában

2017. 08. 27.

A szíriai-libanoni határ mentén vívott tíz napos csata véget ért, amikor az „Iszlám Állam” nevű terrorszervezethez tartozó vahhabita militánsok egyaránt megadták magukat a szíriai és a libanoni kormányerőknek.

Egy szíriai katonai forrás szerint az „Iszlám Állam” terroristái feladták az utolsó állásaikat Rasz Baalbek, Dzsarud Dzsaradzsir és Dzsarud Karah területén, miután megállapodtak arról, hogy 200 vahhabita fegyverest és 500 hozzátartozójukat deportálják a térségből.

A forrás hozzátette, hogy az ISIS terroristákat Kelet-Libanonból és Nyugat-Szíriából a megszállt Deir Ezzor tartomány területére szállítják.

A megadáson kívül az „Iszlám Állam” terrorszervezethez tartozó fegyveresek beleegyeztek, hogy elengedik azokat a libanoni katonákat, akiket két éve fogságba tartanak.

A műveletek befejezését követően a Szíriai Köztársasági Gárda katonái a Qalamun-hegységből a Badia régióba fognak átvonulni Homsz és Damaszkusz tartományok területére, hogy ott folytassák a harcot az USA támogatta dzsihádista csoportok és az ISIS ellen.

A Szíriai Arab Hadsereg megsemmisítette az ISIS terrorszervezet vezetési pontját Közép-Homszban

Az ISIS terrorszervezet 10 harctéri parancsnoka a pokolba költözött

Nem rég a Szíriai Arab Hadsereg “ISIS Vadász” egysége irányított rakétatámadást hajtott végre a terrorista entitás egy objektuma ellen Huwajszisz térségében, az olajlelőhelyekben gazdag Homsz tartomány középső területén.

Az ISIS Vadászok hivatalos médiaszolgálata szerint a megtámadott épület egy vezetési pont volt, ahol a terrorszervezet 10 magas rangú vezetője gyűlt össze.

A csapásról készült drón felvétel a hivatkozott oldalon megtekinthető.

Miután az épület porrá omlott, körülötte vahhabita militánsok gyalog menekültek a térségből.

Jelenleg az ISIS terrorszervezet fegyveresei két közép-szíriai katlanba szorultak vissza, ahol a Szíriai Arab Hadsereg módszeresen bekerítette őket az elmúlt hónap hadműveletei során.

A Szíriai Arab Hadsereg újabb területeket foglalt vissza az ISIS terrorszervezettől Dél-Rakkaban

A Szíriai Arab Hadsereg folytatta hadműveleteit Al-Rakka tartomány déli részén, számos támadást végrehajtva az „Iszlám Állam” nevű terrorszervezet ellen a nem rég felszabadított Ghanim Al-Ali település közelében.

A Tigris Alakulatok „Nabhan Harccsoportja” vezetésével, a Szíriai Arab Hadsereg megrohamozta az „Iszlám Állam” terrorszervezet által a héten megszállt területek maradékát.

Egy katonai forrás a Hama Katonai Repülőtérről, megerősítette, hogy a Szíriai Arab Hadsereg felszabadította Szabkha és Huwajdzsat Shinan településeket, miután teljesen felszámolta a vahhabita terroristák jelenlétét a térségben.

A forrás hozzátette, hogy a Szíriai Arab Hadsereg a nap végén folytathatja az előretörést az Euphrates-folyó mentén délnek, valamint tovább nyomulhat Deir Ezzor felé.

Orientalista.hu – Szíriai Arab hadsereg

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑