Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Lapszemle

2015. 12. 16.

Ha Amerikán múlik, az Iszlám Állam még marad egy darabig

2015. 12. 16.

Sohasem értettem, hogy az Egyesült Államok, és a nagyszerű közel-keleti szövetségeseik, miért ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy az Iszlám Államot csak akkor lehet legyőzni, ha előtte eltüntetik Aszadot.

Persze csak hülyülök, hogyne érteném. Az igazi cél Aszad legyőzése, az Iszlám Állam másodlagos kérdés.

Sőt vannak akik úgy gondolják, hogy az Iszlám Államot éppen ebből a célból hozták létre, vagy minimum hagyták létrejönni.

Ezt gondolja például az angol ORB közvéleménykutató által megkérdezett szíriaiak 82%-a.

És az irakiak többsége is.

De hát honnan is tudhatnák ők, akik ott élnek.

Attól függetlenül, hogy értettem miért ragaszkodnak Aszad eltávolításához még az ISIS eltávolítása előtt, az nehezen tudtam elképzeli, hogy ezt mégis hogyan akarják kivitelezni.

Mostanában ugyan előfordultak olyan nyilatkozatok, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy Washington esetleg változtatott az álláspontján, és talán hajlamos rugalmasabban kezelni az Aszad kérdést.

Ez nem így van, legalábbis ez derült ki a bizottsági meghallgatásból.

Viszont az is kiderült, hogy hogyan is képzelik Aszad menesztését, az Iszlám Állam legyőzése előtt.

A helyiekkel ellentétben a bizottság úgy tudja, hogy az ISIS-t az Aszad kormány hozta létre. Az elméletük szerint ezért szükséges Aszadot elsőként meneszteni.

A stratégia úgy néz ki, hogy Aszadot eltávolítják, és létrehoznak egy olyan kormányt, amely képes a teljes szír népesség hiteles képviseletére. Szerintem itt inkább arra gondoltak, hogy egy olyan kormány amely jóban van az Egyesült Államokkal, és a közel-keleti szövetségeseikkel.

Majd a szír “egységkormány” sereget szervez és nyugati támogatással támadást indít az Iszlám Állam ellen.

Legyünk nagyon optimisták, és tételezzük fel, hogy Aszadot sikerül katonailag, vagy politikailag eltávolítani 6 hónap alatt.

Jön egy átmeneti kormány, ami nyilván csak akkor lehet hiteles, ha az USA is rábólint. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy olyan átmeneti kormányt sikerül létrehozni, amit az Aszad-támogatók, a rezsim jelenlegi emberei, és a “mérsékelt” ellenzék is elfogad. A “mérsékelt” ellenzék legalább 100, mindeféle fegyveres csoportból áll, és egy részüket csak akkor lehet mérsékeltnek tekinteni, ha az Iszlám Államhoz viszonyítjuk őket.

Nyilván ők is szeretnének majd egy szeletet a hatalomból.

Az sem világos, hogy mi lenne az olyan terrorista csoportokkal mint például az ex al-Kaidás Nuszra Front, amely igen komoly erőt képvisel.

Mostanában ugyan kevesebbet hallhatsz róla, de ez csak azért van mert 2015 márciusában egyesültek az FSA bizonyos frakcióival, és most Army of Conquest, vagy Jaish al-Fatah néven futnak.

Az egyesülés jót tett a Nuszra Front imázsának, mert az Army of Conquest már nyugaton sincs nyilvántartva terroristacsoportként.

A New York Times ugyan még megemlíti az al-Kaidás szálat, viszont a főcímében prominens lázadószövetségként hivatkozik rájuk, a Daily Beast pedig már egyáltalán nem foglalkozik a csoport zűrös múltjával.

A Nuszra rebranding akcióról már írtam itt.

Szóval, mi lesz például a exkaida-exnuszrával Aszad után? (Akik mellesleg iszlamista államban gondolkodnak.) Leteszik a fegyvert és elmennek postásnak, vagy nyitnak egy vizibicikli-kölcsönzőt?

Esetleg ők is részüket követelik majd a hatalomból?

A fantáziádra bízom, hogy szerinted mennyi idő alatt lehetne összehozni egy működőképes egységkormányt Aszad után, mindenesetre én pesszimistább vagyok mint az amerikai vezetés. Nem hiszem, hogy Aszad eltűnésével kitör majd a béke, az egység és a demokrácia, a lázadók és a kormánypártiak egymást átölelve megindulnak majd az Iszlám Állam ellen.

Az eddigi diktátor-eltávolítások eredményei legalábbis nem erre engednek következtetni.

 sorkoz.blog.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑