2016. 02. 07.
Haditudósítás Homsz és Aleppo tartományokból
2016. 02. 07.
A szíriai kormányerők és szövetségeseik Aleppo és Kariatain teljes felszabadítására készülnek.
A Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah biztosította a Bashkovi-Ritian útszakaszt Észak-Aleppoban
A a Szíriai Arab Hadsereg 4. Gépesített Hadosztálya a Nemzetvédelmi Erők (NDF), a Hezbollah és számos iraki paramilitáris egység támogatásával teljesen az ellenőrzésük alá vonták a Bashkovi-Ritian útvonalat miután elfoglalták a kiemelt helyzetű szappangyárat a Dzsabhat Al-Nuszra (Al-Kaida) és a Dzsaish Al-Mudzsaheddin terrorszervezetek fegyvereseitől. A Baskhkovi-Ritian közötti útszakasz elfoglalása lehetővé tette a Szíriai Fegyveres Erők számára, hogy egészen az “iszlamista felkelők” erősségéig, Hajjanig nyomuljanak előre, amit a megszállók már több mint három éve uralnak.
Ammenyiben a Szíriai Fegyveres Erők elfoglalják Hajjan és Bajjanun településeket a megszálló terroristáktól, akkor képesek lesznek közvetlen tűzcsapásokat mérni Anadan városra; ez az “iszlamista” (érstd: vahhabita terrorista) megszállás alatti település az egyik legfontosabb helyszínnek számít Aleppo tartomány északi részén, az Aleppo-Gaziantep autópálya melletti fekvése és a tartományi főváros északnyugati negyedeihez való közelsége miatt.
Azonban amilyen ígéretesnek hallatszik ennek a fontos városnak a visszavétele, addig rengeteg tennivalója akad a Szíriai Fegyveres Erőknek, köszönhetően a Hajjanban és Anadan településeken beásott nagy létszámú vahabita terroristának. Az elkövetkező órákban az Észak-Aleppoért vívott harcok intenzitása fokozódni fog, amint a Szíriai Fegyveres Erők és a szövetségeseik hozzáfognak az “iszlamista felkelők” által jelenleg még ellenőrzött Bajjanun elfoglalásához.
A Szíriai Arab Hadsereg körbeveszi Kariataint (Qaryatayn) Délkelet-Homszban
Néhány nap alatt a Szíriai Arab Hadsereg 2. Hadosztály 120. Dandára a Nemzetvédelmi Erők (NDF) és a Szíriai Szociális Nemzeti Párt (SSNP) katonai szárnya támogatásával elérték Kariatain (Qaryatayn) nyugati oldalát, miután majdnem elvesztették a közeli Mahin településről ide vezető főutat Homsz tartomány délkeleti területén.
Péntek délután a Szíriai Arab Hadsereg 120. Dandára (Liwa #120) és a szövetségesei egy ellenoffenzívát indítottak és előrenyomultak Kariatain nyugati feléig annak érdekében, hogy három irányból körbezárják az említett várost, csak egy útvonalat hagyva az úgynevezett “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet fegyvereseinek az elmenekülésre.
Miközben a Szíriai Fegyveres Erők eddig nem léptek be Kariatainba, bármely pillanatban lecsaphatnak az ellenségre a városban; azonban a kormányerők erősítésre várnak a Liwa Szukkur Al-Szahra (Sivatagi Sólymok Dandár) alegységeitől és a Dara Qalamoun (Qalamun Pajzsa) egységtől, hogy elfoglalják az Al-Mahassza-hegységet délről.
Az ISIS terroristák 2015 augusztus elején szállták meg Kariataint, amikor a nagy támadást indítottak Délkelet-Homszban; a hadsereg műveleteinek célja Al-Kariatain elfoglalásán kívül az iraki Anbar tartományba vezető Al-Tanf határátkelő visszavétele, amelynek környékén több száz négyzetmérföldnyi terület került az ISIS uralma alá.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg