Cadmus fordítás Cadmus
Haditudósítás

2021. 01. 07.

Hadműveletet indult Deir Ezzorban az Iszlám Állam ellen

A Szíriai Arab Hadsereg és kormánypárti paramilitáris egységek egy újabb tisztogató hadműveletbe kezdtek Deir Ezzor tartomány sivatagos területén.

A londoni székhelyű „Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja” (SOHR) nevű szervezet szerint a hadművelet Al-Majadin és Al-Bukamal városok között fekvő nagy kiterjedésű sivatagos területen fog történni. A szíriai kormánycsapatok itt kutatnak ISIS terrorista sejtek és rejtekhelyeik után.

„Több mint 20 darab felfegyverzett gépjármű és személyi állományuk indult el, hogy átvizsgálják a sivatagot” – közölte a „megfigyelő” csoport közleményében.

A hadműveletet válaszul indították a legutóbbi merényletre, amelyben a Szíriai Nemzetvédelmi Erők két tagja meghalt és hatan megsebesültek.

A nemzetvédelmisek Szabikhan falu közelében haladtak, amely Al-Majadin és Al-Bukamal között fekszik, amikor járművüknél házilagos készítésű robbanószerkezetet (IED) robbantottak. Legnagyobb valószínűséggel az ISIS terrorszervezet sejtjei felelősek a támadásért.

Tavaly az ISIS terroristáknak sikerült kiterjeszteni működésüket a Homsz tartományi sivatagon kívülre Szíria középső részén. A terrorszervezet sejtjei mostanára Hama, Aleppo, Rakka és Deir Ezzor tartományokban is jelen vannak.

A hét elején a terroristák az egyik legnagyobb merényletüket hajtották végre. Szíriai katonákat és civileket szállító autóbuszokon ütöttek rajta a Homsz-Deir Ezzor országúton. A merényletben legalább 25 fő szíriai katona meghalt.

Az Orosz Légierő támogatja a Szíriai Arab Hadsereg szárazföldi hadműveleteit, amelyek az ISIS terrorszervezet sejtjei az ország középső részén zajlanak. Újonnan telepített harci helikopterek biztosítanak közvetlen tűztámogatás a hadsereg csapatainak.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg, Forrás: South Front katonapolitikai honlap

Sharing is caring!

, , , , , , , ,




Back to Top ↑