Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2020. 12. 22.

Iraki kikötő megépítését akadályozza Washington

Múlt héten megjelent iraki elemzés szerint az Egyesült Államok megakadályozza azt, hogy Irak más országokkal együttműködve kiépítse az Al-Faw kikötőt.

Az elemzést készítő Kamel Al-Bayati szerint ennek az akadálynak az oka az, hogy egy kínai és egy dél-koreai cég is visszalépett az Irak dél-keleti részén lévő kikötő építésétől. Az elemző az iraki Al-Maaloumeh híroldalnak elmondta, hogy az amerikaiak rábeszélték a dél-koreai céget arra, hogy több pénzt kérjen a munkálatokért és így el is veszítette a munka kivitelezését.

Az előző iraki kormány pedig egy kínai céggel kötött egy igen előnyös szerződést a kikötő megépítéséről azonban a jelenlegi Al-Kazemi kormány amerikai utasításra felbontotta ezt a megállapodást.

Az amerikai kormány ugyanis jelenleg azt szeretné, hogy amerikai cégek építsék meg a kikötőt és ezért akadályozzák más országok vállalatainak megjelenését. Továbbá azt se szeretnék, hogy Kína építse meg a kikötőt és bekapcsolja azt a kínai Új Selyemút nevű kereskedelmi útvonalának tervébe.

Iraki hivatalnokok szerint az Al-Faw kikötő 4 trillió iraki dinárba (3.36 milliárd dollár) kerülne és évente 99 millió tonna áru haladna keresztül rajta. A tervek meg 2010-ben készültek el, azonban Iraknak pénzügyi problémái adódtak az olaj világpiaci árának esése miatt.

Mustafa Al-Kazemi miniszterelnök azonban kijelentette, hogy a kormány tervei között szerepel a terv megvalósítása és nem hagyják senkinek se, hogy akadályozza Irakot egy szuverén kikötő megépítésében.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Fars News)

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑