Irán: a bűnösöket ki kell zárni a jemeni tárgyalásokból
2015. 04. 23.
Egy magas rangú iráni tisztviselő azt nyilatkozta, hogy a jemeni béketárgyalások minden fázisából ki kell zárnia azokat, akiknek szerepük volt az arab országban lezajlott vérontásban.
“Jemen politikai helyzetének megoldásáról tartandó nemzeti párbeszédben azok lesznek jelen, akik kezéhez nem tapad a jemeni nép vére, és nem volt szerepe az elmúlt időszak bűncselekményeiben, amit a jemeni nép ellen hajtottak végre”– jelentette ki Hossein Amir-Abdollahian, Irán arab és az afrikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettese szerdán.
A magas rangú iráni diplomata a Szaúd-Arábia által elindított hadművelet kapcsán kiemelte, hogy “hiábavaló volt a 27 napig tartó agresszió a védtelen jemeni nép ellen”, mondván, ez a lépés egy újabb jelentős “fekete folt” Rijád regionális politikáján.
Hozzátette azonban, hogy a szaúdi agresszió során a jemeni nép “kitartása és ellenállása egy új fordulópontot jelent a regionális fejlődés tekintetében.”
A jemeni nép ellen elkövetett bűntény és tömeggyilkosság leleplezve Szaúd-Arábiát, számos negatív következménnyel járt, mondta, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok hozzájárulása a szaúdi támadásokoz “egy új sötét oldala az Egyesült Államok dossziéjának a régióban.”
Az iráni tisztviselő kijelentette, hogy Irán annak érdekében tett, hogy véget vessen az erőszakos szaúdi agressziónak és megakadályozza az emberi katasztrófát, valamint megfogadta, hogy Teherán ki fog állni a jemeni nép mellett.
Amir-Abdollahian szerint Irán első számú prioritása az, hogy gyógyszerekhez jussanak a rászorulók Jemenben és azonnal megkezdődhessen a sebesültek kezelése.
Szaúd-Arábia 2015. március 26-án kezdte meg az ENSZ felhatalmazása nélkül Jemen bombázást, a Nyugat által rendíthetetlenül támogatott, és Szaúd-Arábiába elmenekült Abd Rabbuh Mansur Hadi hatalmának visszaállításához.
Kedden késő este Rijád bejelentette, hogy véget vet a nagyszámú emberéletet követelő jogellenes katonai művelet első szakaszának.
Orientalista.hu – (Forrás: persianews.vcp.ir, Press TV)