Cadmus fordítás Cadmus
Keresztények

2016. 07. 15.

Ismét keresztény áldozatokat követel a káromlási törvény Pakisztánban

2016. 07. 15.

Asia Bibi, a káromlásért halálra ítélt, évek óta börtönben raboskodó édesanya története nem egyedülálló Pakisztánban. Július 11-én Lahor város közelében egy keresztény fiút vádoltak meg káromlással, egy másik városban pedig egy muszlim lány keresztelője váltott ki szélsőséges indulatokat.

Lahortól 160 kilométerre van egy kisváros, Szaraj Alamgir, amelynek egyik negyedében muszlimok között él néhány keresztény család.

A Father Colony negyedben a fiatalok mind ismerik egymást. Jaszir Basir muszlim, Nadím James pedig keresztény, ám ennek ellenére jó barátok lettek. Néhány nappal ezelőtt azonban összevesztek. Ezt követően, július 11-én Jaszir bement a helyi rendőrkapitányságra, és megmutatta mobiltelefonján azt a verset, amelyet Nadímtől kapott WhatsAppon keresztül, voltak benne Mohamed prófétát sértő szakaszok. Azonnal megszületett a súlyos vád: káromlás.

Pakisztánban ez a vád – Allah vagy prófétája, Mohamed káromlása – komoly következményekkel jár, a büntetőjogi törvény szerint halálbüntetéssel is sújtható az, aki rosszat mond az iszlámról. A nyomozás elindításához elegendő, ha egy muszlim vallású ember feljelentést tesz. Ráadásul a jogi eljárással párhuzamosan a megvádolt ember környezetében azonnal elindul a lincselés, amely nemcsak a vádlottat sújtja, hanem családját és vallási közösségét is.

Amikor a rendőrség kereste, Nadím már elmenekült hazulról. A rendőrök letartóztatták két lánytestvérét, megkínoztak őket, hogy tanúskodjanak fivérük ellen. A kisvárosban élő harminc keresztény család retteg, hogy a szélsőséges imámok által felhergelt tömeg őket is megtámadja – a rendőrség körülvette a keresztények lakta területet, hogy elkerüljék a vérontást. A kisebbség képviselői Pandzsáb tartományi kormányzójához fordultak, kérve, hogy biztosítsa a körültekintő nyomozást Nadím ügyében, és fékezze meg az indulatokat.

Július 10-én mintegy száz kilométerre Iszlámábádtól, Dzshelum város egyik negyedében is tragikus események történtek. Az egyik protestáns lelkipásztor július 10-én, vasárnap feleségül vett egy muszlim lányt, aki úgy döntött, meg is keresztelkedik jegyese barátjánál, a szintén lelkipásztor Kvandílnél.

A hír néhány órán belül bejárta a környéket, kiváltva a lány családjának haragját. Az ifjú pár elmenekült. Éjjel a rendőrség betört Kvandíl otthonába, és elhurcolta a testvérét. Ezt követően a lelkipásztor családja is elhagyta a várost.

További háromszáz keresztény család menekült el, van azonban négyszáz család, akik maradtak, és félnek a megtorlástól. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket kellett bevezetni, július 12-én az esti imádság közben a különleges biztonsági erők vették körbe a mecsetet, hogy a szélsőséges imámok ne tudják a keresztények ellen hergelni a tömeget. A környéken általában a békés együttélés jellemző, a szélsőségesek azonban képesek felkorbácsolni az indulatokat. Ugyanakkor voltak olyan muszlim családok, akik elmentek a keresztények otthonaiba, hogy megvédjék őket az esetleges támadásoktól.

Orientalista.hu – (Magyar Kurír, Avvenire.it)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑