Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2022. 02. 07.

Ismét összeül a Kászim Szulejmáni halála nyomán összehívott iraki-iráni bizottság

2022. 02. 07.

A Kászim Szulejmáni tábornok halálával kapcsolatos jogi lépésekkel foglalkozó közös iráni-iraki bizottság a héten ismét egyeztet Bagdadban – jelentette be a Mehr iráni hírügynökség hétfőn, az ország emberi jogi tanácsa főtitkár-helyettesének a bejelentésére hivatkozva.

Kazim Garibabadi újságíróknak azt mondta: a bizottság harmadik ülése kedden kezdődik az iraki fővárosban, és két napig tart majd.

Az egyeztetéseken az iraki felet az ország helyettes államügyésze, Iránt pedig a síita állam teheráni főügyész-helyettese képviseli.

Az Egyesült Államok 2020. január 3-án dróntámadással likvidálta Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének vezetőjét Bagdadban. A támadásban az Irán támogatását élvező Népi Mozgósítási Erők nevű, iraki síita milícia egyik vezetője, Abu Mahdi al-Muhandisz is meghalt.

A bizottságot Szulejmáni halálának első évfordulóján, tavaly februárban állították fel, megalakulásakor pedig a teheráni főügyészség azt közölte, az egyeztetéseket azért tartják Bagdadban, mert a merényletet iraki területen követték el, így az iraki kormány feladata a jogi lépések megtétele.

“Szulejmáni tábornok meggyilkolása Irak szuverenitásának nyílt megsértése volt” – emlékeztetett ekkor a Tehran Times című, angol nyelvű iráni napilap.

A bizottság megalakulása előtt nem sokkal az egyik iraki bíróság elfogatóparancsot adott ki a likvidálást elrendelő Donald Trump akkori amerikai elnök ellen. Ezt megelőzően, 2020 júniusában Irán is elfogatóparancsot adott ki Trump ellen, és az Interpol nemzetközi rendőri szervezet segítségét kérte az amerikai elnök és több tucat washingtoni tisztségviselő “kézre kerítéséhez”.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑