Izrael elleni egységre szólított fel az iráni elnök Damaszkuszban
2023. 05. 04.
Izrael elleni egységre szólított fel csütörtökön Damaszkuszban Ebrahím Raíszi iráni elnök, aki szíriai látogatásának második napján a térség Izraellel szemben álló milíciáinak parancsnokaival is találkozott.
Raíszi a damaszkuszi elnöki palotában elmondott, az IRNA iráni állami hírügynökség által idézett beszédében elmondta, az iszlám világ, köztük a térség államainak összefogása “felgyorsítaná a cionista rezsim bukását”.
Teherán régóta nyújt anyagi és fegyveres támogatást több, Izrael ellen harcoló palesztin, libanoni és szíriai fegyveres csoportnak.
A milíciák szíriai jelenléte ellen Izrael többször tiltakozott, és az utóbbi években számos légicsapást mért a szíriai hadsereg, valamint e fegyveres csoportok feltételezett állásaira.
Az iráni államfő palesztin tisztségviselőkkel is egyeztetett, a meghívottak “köszönetet mondtak Iránnak a palesztin ellenállás támogatásáért” – közölte a sajtóval Hálid Abdul-Madzsíd, egy Szíriában élő palesztin tisztségviselő.
Raíszi továbbá biztosította a feleket, köztük a Hamász és az Iszlám Dzsihád mozgalom magas rangú parancsnokait, hogy Teherán nem hagy fel a palesztinok támogatásával.
Szíriába érkezése óta Raíszi és szíriai hivatali partnere, Bashar Al-Assad több megállapodást aláírt, köztük az olajkitermelést, a mezőgazdasági szektort és a szabad kereskedelmi zónákat érintő dokumentumokat.
Az AP hírügynökség rámutatott arra, hogy az iráni államvasutak régóta szeretné vonalait Irakon át a szíriai Lattakia kikötőjéig kiépíteni, a vállalkozás a damaszkuszi kormány bírálói és a teheráni rezsim ellenfelei Irán politikai befolyásának növelésére szolgálna.
Teherán Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja a 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban. Irán és Oroszország katonai és gazdasági segítségével Damaszkusz visszaszerezte az ellenőrzést az ország nagy része fölött, Raíszi pedig szerdán azt mondta, a damaszkuszi vezetés “győzelmet aratott a polgárháborúban”.
A polgárháború kitörése óta Raíszi az első iráni államfő, aki Szíriába látogat. Bashar Al-Assad tavaly májusban járt Iránban.
MTI