2023. 05. 16.
Izrael ENSZ-tagságának felfüggesztését sürgette a palesztin elnök
2023. 05. 16.
Izrael ENSZ-tagságának felfüggesztését sürgette hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnök arra hivatkozva, hogy az ország figyelmen kívül hagyja a világszervezet számos, palesztinokra vonatkozó határozatát.
Abbász kiemelte, hogy az ENSZ – köztük a világszervezet Biztonsági Tanácsa és az Emberi Jogi Tanácsa – összesen mintegy 1000 ilyen határozatot fogadott el, “ám Izrael a mai napig egyetlen egyet sem tartott be”.
Az Izrael állam alapításának 75. évfordulójának alkalmából – melyre a palesztinok a “nakba”, azaz “nagy katasztrófa” névvel emlékeznek – összehívott megbeszélésen az elnök emlékeztetett arra is, hogy e határozatok némelyike eleve feltételként szolgált Izraelnek az ENSZ-be történő felvételére.
Abbász kitért az Egyesült Államokra és az Egyesült Királyságra is, leszögezve, hogy e két ország szintén felelős a palesztinokat ért tragédiáért, mivel “egy idegen népet telepítettek le a palesztinok történelmi szülőföldjére”. Hozzátette: Izrael nem folytathatná a palesztinok elleni agressziót Washington és London máig tartó támogatása nélkül.
A “nakba” kifejezéssel a palesztinok az Izrael kikiáltását követő, a zsidó állam számára sikeres függetlenségi háborút jelölik, amelynek hatására akkor több százezer palesztin menekült el földjéről, mára több mint ötmilliós népességgé gyarapodva a világ különböző tájain.
MTI