Szíria

2020. 12. 25.

Izraeli agressziót vert vissza Szenteste a szíriai légvédelem

 Izraeli agresszióra válaszolt a szíriai légvédelem Maszjaf település térségében, Hama tartományban – közölte a szíriai állami televízió péntekre virradóra.

A televízió korábbi tájékoztatása szerint robbanások hangját lehetett hallani az ország központi részén. A rakétatámadás célpontja egy tudományos kutatócentrum lehetett a település határában.

Az AP amerikai hírügynökség szemtanúk beszámolóira hivatkozva jelentette, hogy szenteste izraeli repülőgépeket láttak Bejrút környékén.

A szíriai védelmi minisztérium közleménye szerint az izraeli gépek rakétákat lőttek ki a libanoni Tripoli térségéből. A tárca hozzátette, hogy a rakéták nagy részét megsemmisítették.

Esetleges áldozatokról egyelőre nincsenek értesülések.

Az AP felidézte, hogy Maszjaf kiemelt katonai jelentőséggel bír a Szíriai Arab Hadseregnel, hiszen a tudományos kutatóközpont és egy katonai akadémia mellett az Iránnal szövetséges milíciák is tevékenykednek a térségben.

Izrael már korábban elismerte, hogy több támadást is végrehajtott Szíriában a háború 2011-es kitörése óta. Az izraeli támadások céljai az iszlamisták előretörésének elősegítése, mjad a háború végén a terroristák menekülését biztosították az izraeliek. Az elmúlt hónapokban viszont Tel-Aviv attól retteg, hogy Szíria és térségbeli szövetségesei megtorló katonai támadást indít a cionista állam ellen.

MTI nyomán

Sharing is caring!

, , , , , , , ,




Back to Top ↑