Cadmus fordítás Cadmus
Libanon

2024. 09. 20.

Izraeli légierő a Hezbollah állásait bombázta Dél-Libanonban

2024. 09. 20.

 

Az izraeli légierő több mint 100 rakétaindító és tüzérségi pozíciót bombázott le Libanonban, célba véve a Hezbollah iszlamista szervezethez köthető objektumokat – számolt be a Times of Israel.

A támadás az elmúlt időszakban az izraeli légierő egyik legnagyobb szabású akciója volt, amelynek során mintegy 1000 indítócső megsemmisítéséről számoltak be.

Izrael a támadás során további célpontokat, köztük lőszerraktárakat és parancsnoki központokat is megsemmisített. A csapásokat követően az izraeli hadsereg figyelmeztette több észak-izraeli település lakóit, hogy készüljenek fel a Hezbollah esetleges válaszcsapására, és vonuljanak óvóhelyek közelébe – közölte a Mandiner.

Az izraeli hadsereg repülőkkel indított támadást Libanon ellen, az ország déli területeit kezdte bombázni azt követően, hogy feltehetőleg az izraeli titkosszolgálat (Moszad) szerte Libanonban több ezer személyhívót és adó-vevő készüléket robbantott fel az azokban elrejtett miniatűr pokolgépekkel, legkevesebb 37 embert, köztük több gyereket is megölve, valamint mintegy 3 ezer embert megsebesítve.

A Reuters beszámolója szerint Bejrútból távoli zúgást lehet hallani, amely zajok azonban szinte általánossá váltak az elmúlt hónapokban. Ezúttal viszont az izraeli harci repülőgépek okozták azt. Izraeli közlés szerint a repülők dél-libanoni falvakat kezdtek bombázni már éjszaka, biztonsági források és a Hezbollah jelentése szerint pedig csütörtök délután újraindultak a támadások a libanoni határ környékén.

Najib Mikati libanoni miniszterelnök felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy foglaljon határozott állást az izraeli agresszió megállítása érdekében. Az ENSZ dél-libanoni békefenntartó missziójának szóvivője az elmúlt napok eseményei fényében még azt mondta, hogy a robbantások ellenére a szinte állandó határ menti villongások mértéke érdemben nem változott, igaz, általánosságban a múlt hét óta intenzívebbek a támadások, ami aggodalomra ad okot – írta meg a Népszava.

Az izraeli hadsereg közlésében kitért arra, hogy még a múlt hónapban letartóztattak egy izraeli üzletembert, aki a vád szerint részt vett két iráni találkozón, ahol Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Gallant védelmi miniszter és a Shin Bet kémügynökség vezetője meggyilkolásának lehetőségéről tárgyaltak.

Haszan Naszr Alláh, a Hezbollah vezetője csütörtöki televíziós beszédében azt mondta, Izrael az összes létező vörös vonalat átlépte a támadásaival. „Ez a fajta gyilkolás és bűnözés példátlan lehet a világon. (…) Az ellenség túllépett minden kontrollon, törvényen és erkölcsön” – jelentette ki síita politikus. Hozzátette, Izrael cselekményeit háborús bűncselekménynek és a háború deklarálásának tekintik.

Izrael hivatalosan nem, de közvetve elismerte, hogy ő áll a keddi és szerdai robbantások mögött, amikor is Joáv Gallant védelmi miniszter arról beszélt, hogy országa új szakaszba lép a háborúban, Libanon ellen fordulva. A világsajtó kedd óta tényként közli, hogy a zsidó állam titkosszolgálata, a Moszad követte el a legkevesebb 37 ember halálával és több ezer megsebesítésével járó cselekménysorozatot.

Elemzők szerint fennáll a lehetőség, hogy Izrael hamarosan szárazföldi inváziót is indíthat Libanon ellen.

A mostani támadás, valamint a Hezbollah egyes egységeit megbénító szabotázsakciók arra utalnak, hogy egy katonai invázió előkészületei zajlanak.

Orientalista.hu  – Sinoda

 

 

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑