Cadmus fordítás Cadmus
Palesztina

2017. 10. 11.

Izraelnek nem tetszik a palesztin összefogás

2017. 10. 11.

Nemzeti egységkormány létrehozásáról tárgyaltak Egyiptom fővárosában a Gázai övezetet 2007 óta felügyelő Hamász és a Ciszjordániát kormányzó, világi és mérsékelt Fatah palesztin mozgalom delegációi.

Ez már nem az első egyeztetés az egymással több mint tíz éve ellenségeskedő két politikai erő közt, a múlt hét elején ugyanis Rámi Hamdalláh palesztin miniszterelnök már ülést is tartott a Gázai övezetben a „megbékélés jegyé­ben”, valamint a palesztin állam megteremtése érdekében.

Izraelnek ugyanakkor aligha tetszik az egymással egy évtizede rivalizáló palesztin pártok közeledése, egyes vélemények szerint ugyanis éppen a palesztinok belügyi vitái képezik az egyik legfőbb akadályát az izraeli–palesztin konfliktus előremozdulásának, a jelenlegi patthelyzet pedig megfelel a zsidó államnak.

A ­ciszjordániai delegáció egyik tagja például a katari székhelyű al-Jazeera hírtelevíziónak arról számolt be, hogy Izrael blokkolta a Jordánián keresztül Kairóba tartó küldöttséget, akadályozva ezzel, hogy részt vegyenek a tárgyalásokon.

A mostani találkozó középpontjában a 2011-es kairói megállapodás végrehajtása állt a két párt között. Az egyezség ugyanis előírta, hogy törvényhozói, elnöki és nemzeti tanácsi választásokat kell tartani az egyezség aláírásától számított egy éven belül. A terv tehát az, hogy a Hamász és a Fatah együttesen hozna létre egy palesztin kormányt, amelyben osztoznának a kormányfői, illetve a miniszteri pozíciókon.

Az Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió által terrorszervezetnek tekintett Hamász 2007-ben szorította ki erővel a hatalomból a Palesztin Hatóságot a Gázai övezetből, mintegy polgárháborúba keveredve a Fatahhal. Azóta a Fatah csak a Gázától nem messze fekvő, Izrael által ötven éve megszállt Ciszjordániában kormányoz.

A Hamász szeptemberben fogadta el a Palesztin Hatóság visszatérését egyiptomi nyomásra, mégpedig annak hatására, hogy katari szövetségesét az öböl menti monarchiák elszigetelték, s hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök felfüggesztette az Izrael által a Gázai övezetbe szállított áram számláinak kifizetését.

Magyar Idők – Tóth Loretta

Megosztom:

, , , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑