2021. 01. 03.
Január 3: Kassem Suleymani meggyilkolásának évfordulója
2021. 01. 03.
Egy évvel ezelőtt, 2020 január 3-án halt mártírhalált Kassem Suleymani tábornok, a terrorizmus elleni háború egyik legkiemelkedőbb alakja.
A hős tábornokot egy évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolta meg az Egyesült Államok amikor is az őt szállító gépjármű a bagdadi nemzetközi repülőtér fele haladt. A tábornokkal együtt utazott Abu Mahdi Al-Mohandes, az iraki népi mozgósítású erők helyettes főparancsnoka aki szintén mártírhalált halt az amerikai agresszió során.
E két hős katonai vezetőnek azért kellett meghalnia, mert évekig sikeresen harcoltak a nyugati államok által létrehozott Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. Ahogyan korábban Szíriában a Nuszra Frontot és a magát Szabad Szíriai Hadseregnek nevezett iszlamista csoportokat is a nyugati államok fegyverezték fel, úgy Irakban az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet azért hozták létre, hogy megdöntsék az iraki kormányt és egy amerikai bábkormányt juttassanak hatalomra.
Ebből nem is csináltak titkot, hiszen Hillary Clinton már 2014-ben önálló államként ismerte volna el az Iszlám Állam által megszállt területeket.
A Suleymani tábornok által irányított Kudsz Erők és az iraki népi mozgósítású erők (Hashd Al-Shaabi), melynek Abu Mahdi Al-Mohandes volt az egyik vezetője, sikeresen felvették a harcot az Irakba betörő terrorista szervezet ellen.
Az ellenállás sikerét jól mutatja, hogy az iraki hadsereg a Kudsz Erők és a Hashd Al-Shaabi támogatásával 2017 decemberére felszabadította Irakot a terroristák megszállása alól. Ez azonban megakadályozta az Egyesült Államok és más nyugati országok tervét az iraki hatalomátvétellel kapcsolatban.
Ugyanez volt a helyzet Szíriában is, ahol Suleymani tábornok és az iraki Hashd Al-Shaabi szintén részt vett a terrorszervezetek felszámolásában. Hiszen Szíriában a Nyugat már 2011-ben megkezdte a hatalom átvételének kísérletét a különböző általuk létrehozott fegyveres iszlamista szervezetek segítségével.
Éppen ezért Irak felszabadítása után és a terrorizmus elleni sikeres harc miatt szinte törvényszerű volt, hogy az Egyesült Államok megpróbálja meggyilkolni Suleimani tábornokot, akit különböző árulók segítségével folyamatosan nyomon követtek. Ennek az ideje pedig január 3-án érkezett el, amikor is az Egyesült Államok által két legjobban gyűlölt személy egy helyen volt.
A gyilkossággal kapcsolatos vizsgálatok azóta is zajlanak és számos részlet derült ki arról a napról. Többek között az is, hogy az amerikai megszállóknak külső segítői voltak, hiszen a bagdadi repülőteret őrző brit biztonsági cég is segítette a merényletet. Rajtuk kívül azonban iráni segítői is voltak az amerikai gyilkosoknak, akiket azonban már jól megérdemelt módon kivégeztek Iránban.
A tábornok meggyilkolásáért kijáró bosszú azonban még nem történt meg……
Orientalista.hu-Al-Isfahani