Cadmus fordítás Cadmus
Jordánia

2017. 11. 24.

Japán támogatással második esélyt kaptak a szír menekültek

2017. 11. 24.

AZ ENSZ és Japán összefogásának köszönhetően is szíriai menekülteknek adnak szakmát a jordániai Zaatari menekülttáborban.

Az Ammantól másfél órányi autóútra, a szíriai határtól 12 kilométerre lévő Zaatariban 80 000 szíriai menekült él. Ez a világ ötödik legnagyobb menekülttábora, egyben Jordánia negyedik legnagyobb települése. Az élet megszervezése, a megfelelő infrastruktúra kialakítása itt mindennapi kihívást jelent.

Naseem egy háromgyermekes, Ebben a házban él a családjával, amióta 2012-ben elhagyták a hazájukat. Szíriában Naseemnak volt egy kis multimédia üzlete, most pedig villanyszerelőnek tanul.

– A villanyáramnak köszönhetően tudunk a Szíriában maradt családtagjainkkal vagy másokkal kommunikálni. Szükségünk van az elektromosságra, ez a civilizált társadalom alapja – mondja a 22 éves férfi.

A villanyszerelőket a Jordániai Nemzeti Elektromos Társaság központjában képezik ki a Japán Nemzetközi Együttműködési Ügynökség (JICA) és az ENSZ menekültekkel foglalkozó ügynöksége (UN Refugee Agency Objective) közös szervezésében.

A képzésen mintegy 200 menekült vesz részt. Naseem szerint, ha majd egyszer visszatérnek Szíriába, képesek lesznek annak a tudásnak az átadására, amit a táborban szereztek.

Az első tanfolyamot tavaly bonyolították le, azok közül, akik elvégezték, néhányan már dolgoznak is a táborban – mint ennél a naperőműnél, amelyet hamarosan beüzemelnek. A táborban jelenleg napi 9 órán keresztül van áram. A naperőmű beüzemelésével ez az idő napi 12-14 órára emelkedhet.

A villanyszerelők képzése hosszútávú projekt, amely tipikus japán filozófián alapul.

– Együtt tanulunk, gondolkozunk és dolgozunk a menekültekkel, így az eredményeket is közösen érjük el. Ez adja az asszisztenciánk egyediségét

– véli a képzés egyik vezetője, Kobojasi Cutomu.

Az elektromosság mellett nagyon fontos a víz szétosztása is Zaatariban. Az itt élőknek napi 35 liter jut fejenként. A környék ellátását Hashem felügyeli.

– Pontosan tudom, hogy melyik házban hány ember lakik. Tudom, hogy egy embernek mennyi vízre van szüksége, fél tartályra, háromnegyedre vagy egészre. Azért választottak engem a feladatra, mert ebben a blokkban én vagyok itt legrégebben, és a vízosztásból sosem felejtek ki senkit – mondja a szíriai férfi.

Egészséges ivóvíz, közegészségügy, higiénia – ezek a bázisai a UNICEF több mint 100 országban működő WASH programjának, melyet bevezettek Zaatariban is olyan civil szervezetek segítségével, amilyen például a JEN.

A vízellátás nemsokára még jobb lehet a táborban, amelybe majd teherautókkal is szállíthatnak. A szállítóhálózatot most alakítják ki.

A JEN képzéseinek további célja a táborban élők aktivizálása, ami a számukra hosszabb távú sikerrel kecsegtet a képzési program vezetője szerint.

– Azt szeretnénk elérni, hogy az emberek erősebbnek érezzék magukat. Ha mindent készen adnánk nekik, azzal csak gyengítenénk őket. Ez nem az, amit mi szeretnénk

– foglalta össze a JEN ars poeticáját Nisibucsi Akiko.

Orientalista.hu – Euronews

 

Megosztom:

, , , , , , , , , ,




Back to Top ↑