Cadmus fordítás Cadmus
Jemen

2016. 10. 13.

Jemeni radarállomásokat semmisített meg az amerikai flotta

2016. 10. 13.

Az amerikai haderő manőverező robotrepülőgépekkel csapást mért három tengerparti rádiólokátorra Jemen  aHúszi mozgalom által ellenőrzött térségében, megtorolva ezzel a hadiflotta egyik rombolóját minap ért sikertelen támadásokat – közölték szerdán amerikai tisztségviselők.

Az amerikai hadsereg azután indította támadását, miután megint találat ért egy amerikai rombolóhajót a jemeni partok mentén.

Ez négy nap alatt a második ilyen incidens volt, amire Washington először mondott, hogy választ fog adni a jemeni  akcióira, ha majd elérkezettnek látja az időt erre.

A rakéták egyébként nem tettek komoly kárt az amerikai hadihajókban, ami nyilván nem az egyetlen oka annak, hogy az Egyesült Államok nem indított ellentámadást.

A Barack Obama által jóváhagyott csapásokkal az Egyesült Államok először hajtott végre közvetlen katonai műveletet Jemenben a húszik által ellenőrzött célpontok ellen.

usa-hajo

A Pentagon azt közölte, hogy az első értékelések szerint a célba vett rádiólokátorokat megsemmisítették.

Korlátozott beavatkozásról van szó – hangsúlyozta a Pentagon -, csak azokat a radarállomásokat semmisítették meg, amelyek lehetővé tették, hogy a húszik ellenőrizte területről rakétákat lőjenek ki a U.S.S. Mason nevű rombolóra. A húszik ugyanakkor azt állítják, nem ők lőttek az amerikai hadihajóra, amelyeket egyébként nem találtak el a rakéták. Washingtoni illetékesek szerint ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy igenis a húszik vagy velük szövetségben álló csapatok támadtak rakétákkal a múlt hét végén.

“Ezeket a korlátozott, önvédelmi jellegű csapásokat azért hajtottuk végre, hogy megóvjuk hajóinkat, a legénységet és a hajók mozgásterét” – magyarázta Peter Cook, a Pentagon szóvivője.

Nevük mellőzését kérő katonai források azt is elmondták, hogy a Tomahawk robotrepülőgépeket a Nitze rombolóról indították a jemeni célpontokra. Arra is kitértek, hogy a célpontok lakott területektől távol estek, így minimális volt a kockázata annak, hogy a csapások civilekkel végezzenek.

A Pentagon arra figyelmeztetett: az amerikai haderő a jövőben is meg fogja torolni, ha hajóikat támadás éri.

Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció két évvel ezelőtt kezdte meg déli szomszádjának bomázását miután a jemeni nép eltávolitotta hatalmából a Rijadhoz hű  Mansour Al-Hadi ex-elnököt. Szaúd-Arábia és szövetségesei az Egyesült Államoktól vásárolt fegyverekkel szerelte fel Hadi erőit illetve a tengerentúlpn gyártott harci gépekkel támadják a jemeni városokat.

Orientalista.hu – Zenobia ( RT, Euronews,MTI)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑