Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Palesztina

2014. 10. 11.

Jézus első csodatételének a helyén közös mecset és templom épül

2014. 10. 11.

Názárettől északra Kána községben közös imahelyet építenek a palesztinok.


A keresztények szerint Jézus Krisztus Kánában (arabul Kafr Kanna) tartott menyegzőn átváltoztatta a vizet borrá . A keresztény teológusok nagy jelentőséget tulajdonítanak a vízből-bort eredményező Kánai csodának. A tett nemcsak Jézus első csodatétele volt, hanem ekkor érkezett fordulópontjához élete is, hiszen ahogyan hírneve nőtt, úgy választotta ki tanítványait.

A vallási együttélés jegyében és Jézus Krisztus csodatételének emlékére a muszlim és keresztény közösség tagjai közös imahely építésébe kezdtek. A kánai palesztin muszlim és keresztény vallási és önkormányzati vezetők is az élen jártak a kezdeményezésnek.

Ezt az együttélést, amit Kána városa üzen a világnak, legyen mintaképe mindenkinek a térségben. – mondta Mujahed Awawudeh polgármester.

Közös mecsetet és templomot építünk, ebben a kritikus korszakban, amikor vallási alapon ítélik meg az emberek egymást. Szeretnék, hogy az arabok vallási alapon ne különböztessék meg egymást. Legyen ez a szent épületbizonyítéka annak, hogy egy nép vagyunk, és ellenségeink nem tudnak éket verni közénk. – nyilatkozta Mohamed Dahamshah a település imámja.

Itt fog találkozni és összefonódni két vallás. Ez egy csodálatos terv amit megvalósítunk. Főleg amiért a vallási kisebbségek átélnek. – mondta Masuod Abu Hatum kánai görög katolikus pap.

a kánai emberek adománygyűjtésből és egyházi felajánlásokból szedték össze az építkezéshez szükséges összeget. A földterületet az önkormányzat ajánlotta fel.

orientalista.hu (aljazeera nyomán)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑