„Jövevény voltam, és befogadtatok”
2016. 01. 01.
A legutóbbi lapzárta óta felgyorsultak az események. A hazánkba érkező illegális bevándorlók száma drasztikusan megugrott. A helyzet először a Keleti pályaudvaron és környékén, azután Röszkénél tetőzött. Ahány híradás, annyiféleképpen számolt be, értékelte az eseményeket. Hol az igazság? Mi a feladatunk a jelen helyzetben nekünk, keresztényeknek? Nem csak bennem motoszkáltak ezek a kérdések, hanem a barátaimban is, így esett, hogy egy októberi estén vendégül láttuk Kassab Adonist, a www.orientalista.hu internetes blog szerkesztőjét.
Adonis édesanyja magyar, édesapja szír, keresztények. Ő maga Damaszkusz keresztény negyedében nőtt fel, mind a magyar, mind az arab nyelvet jól beszéli. Amikor először hallottam róla, elhivatottságáról, tavaly, arra gondoltam, a legközelebbi ökumenikus napközibe meghívjuk, hogy meséljen a szíriai keresztények életéről a gyerekeknek. A történelem azonban gyorsan felülírta ezt az elképzelést. Szíria egy részét az Iszlám Állam vonta a fennhatósága alá, romba döntve vagy pénzzé téve a világörökség részének nyilvánított évezredes kulturális értékeket. Szíria hadszíntér lett, ahol immár a világuralomra törő nagyhatalmak csapnak össze. Adonis objektivitásra törekvő elbeszéléséből megismerhettük a szíriai keresztények történetét, akiket már a kezdetektől üldöztek, a későbbi Pál apostollal az élen, akinek éppen ebbéli törekvése közepette jelent meg Jézus a damaszkuszi úton, hogy aztán „pálfordulását” követően a kereszténység legnagyobb misszionáriusa legyen.
Ma a keresztények nem lelik „honjukat a hazában”. Az iszlamisták sokakat elüldöztek lakóhelyükről, menekültek lettek az országon belül. Más keresztény közösségek, megelégelve a kiszolgáltatottságukat, fegyvert ragadtak, hogy maguk védelmezzék saját magukat. A keresztény templomok romba dőltek, de a romokon új élet sarjad: a harcok elvonultával újraélednek a közösségek, a szertartások, újra vannak esküvők, ahol az emberek tanúságot tesznek a reményről, a feltámadásról.
Adonis jelen volt a Keleti pályaudvari eseményeknél. Mivel érti a szavukat, meg tudta állapítani, ki honnan érkezett, a „tájszólása” és nem a bemondása alapján. Megállapítása szerint kb. 10%-uk, aki valóban háborús területről érkező menekült. A többiek gazdasági bevándorlók, akik egy jobb élet reményében indultak útnak. Elítélhetjük-e őket ezért, mi, magyarok? Nekem a három gyermekemből kettő Nyugat-Európában dolgozik, a jobb megélhetés reményében, hasonlóan generációjuk jelentős részéhez. Van különbség? Annyi bizonyosan, hogy ők elfogadták az adott ország törvényeit, és aszerint élnek és dolgoznak ott. „Si fueris Romae, Romano vivito more; si fueris alibi, vivito sicut ibi” – mondta Szent Ambrus. Magyarul: “Ha Rómában vagy, élj úgy, ahogy a rómaiak; ha máshol vagy, élj úgy, ahogy azok.” És persze “disszidensek” is voltak a családomban (milyen furcsán hangzik ma már ez a szó!), a legtöbb magyar családhoz hasonlóan. Talán emlékeznek a kedves hívek az unokatestvérem történetére, amit pár évvel ezelőtt szintén a Híradó lapjain osztottam meg az olvasókkal. Ő és felesége menedékkérők voltak Ausztriában. Ujjlenyomatot kellett adniuk, az útlevelüket jó időre elvették, nem léphettek ki a lágerből egy darabig. Vállalták, végigmentek a hivatalos procedúrán, és beilleszkedtek a nyugati társadalomba. Azt gondolom, ezt ma is minden ország joggal várhatja el.
Mit tehetünk mi, akik magunk is kiszolgáltatottjai voltunk, vagyunk, leszünk a nagyhatalmaknak, a globális pénzoligarchiának? A közösségeket kell erősíteni, mondja Adonis, aki már évek óta Magyarországon él, de szülei továbbra is Szíriában. Édesanyja nem szándékozik hazajönni, annak ellenére sem, hogy a szomszédjukban zajlanak a csatározások. Bár itthon volt mostanában, de visszament, mert, ahogy az Echo tv-nek adott interjújában mondta, ott számítanak rá, ott van a helye. A fiának pedig, aki egy általa készített, szíriai nemzeti színekből fűzött rózsafüzért hord magával, itt, hogy hírt adjon, ahogy Adonis szokta mondani, „itthon”, arról, ami „otthon” történik. Élő jele annak, hogy egyek vagyunk, mindnyájan testvérek vagyunk ezen a földgolyón, életünk ezer és ezer szállal kötődik egymáshoz. Ha mi erősíteni tudjuk szeretetben a közösségünket a közvetlen környezetünkben, a nagyhatalmak, vagy az iszlamisták az életünket talán elvehetik, de a köztünk élő Jézust, aki a feltámadás és az élet, nem ölhetik meg soha.
Nem hitbéli szempontok alapján, hanem „alattvalói” száma és rendelkezésre álló anyagi eszközök alapján választotta ki a világ leghatalmasabb embereit az amerikai „Forbes” gazdasági magazin nemrégiben. 1. helyen áll Putyin, 2. Merkel, 3. Obama, a 4. pedig Ferenc pápa. Ezzel a pápa ahhoz a globális elithez tartozik, “akiknek tettei mozgatják a planétát” – írja a “Forbes”. Számomra azonban ez egy jelkép. Jelképe a testet öltött Igének, Istennek, aki emberré lett. A világ dolgaiban, pénzben és hatalomban, és az ezért folytatott harcokban jelen van az Isten. Ha mi benne élünk, mozgunk és vagyunk, semmi nem történhetik velünk Rajta kívül. Karácsonyra, az Ige megtestesülésének ünnepére készülve kívánom minden testvéremnek Krisztusban, hogy bízza magát imádságban az élő vizek forrására, hogy mindannyian megtapasztalhassuk és eszközei lehessünk az isteni kegyelemnek és irgalomnak.
Aszódi Római Katolikus Egyházközség időszaki tájékoztatója – Lorencz Klára
A gázai keresztények keresztutat járnak →
Teljesen elvesztette értékét a török líra, csúcson az infláció →
Soha ennyi olajat és gázt nem termelt még Kína →
