Cadmus fordítás Cadmus
Afganisztán

2021. 08. 15.

Kandahar után Mazar-i-Sarif is elesett

2021. 08. 15.

Mazar-i-Sarifot, Észak-Afganisztán legjelentősebb városát, Balh tartomány székhelyét is elfoglalták a szélsőséges iszlamista tálib felkelők – derül ki Afzal Hadid, a helyi tartományi tanács vezetőjének szombati tájékoztatásából.

Hadid elmondása szerint a tálibok érdemi harc nélkül vették be a várost, a városközponton kívül vannak még szórványos összecsapások, de mint fogalmazott: az összes biztonsági erő elhagyta a várost, a helyi katonák hátrahagyták felszerelésüket és az üzbég határ felé menekültek.

Az AFP francia hírügynökségnek a városból helyiek megerősítették, hogy a tálibok szinte egyetlen puskalövés nélkül elfoglalták a várost, autókkal és motorokkal vonulnak fel a városközpontban, és a levegőbe lövöldözve ünnepelnek.

Mazar-i-Sarif Afganisztán negyedik legnépesebb városa. Elfoglalása súlyos csapás a kabuli kormányzat számára, amely bő egy hét alatt kiszorult a a tartományok többségéből.

A tálibok elfoglalták Afganisztán második legnépesebb városát, Kandahárt

A radikális iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán második legnépesebb városát, Kandahárt, és péntekre Hilmend tartomány székhelye, Laskargáh, Logar tartomány központja, Pul-i-Alám is elesett, valamint a tálibok kezére került Uruzgán és Zábul tartomány székvárosa is.

A tálibok egyik szóvivője a Twitteren péntekre virradóra bejelentette: csapataik “teljességgel megszállták Kandahárt”. Egy helyi lakos az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az afgán hadsereg erői visszavonultak a városból.

Egy biztonsági forrás arról számolt be, hogy a hadsereg, a politikai és az adminisztratív tisztségviselők egy 48 órás tűzszünet alatt elhagyták Laskargáht.

A tálibok az ország középső részén fekvő Gor tartomány székhelyét, Csákaránt is megszerezték – tájékoztatott Zalmaj Karimi kormányzati szóvivő.
Az ugyancsak tálib ellenőrzés alá vont kelet-afganisztáni Logar tartomány fővárosa, Pul-i-Alám csak 70 kilométerre

van Kabultól. Biztonsági források már régóta figyelmeztetnek arra, hogy a főváros bevételére készülő tálibok Logar tartományban fognak gyülekezni.

A térség parlamenti képviselői arról számoltak be, hogy pénteken a tálibok átvették az irányítást Uruzgán és Zábul tartományban is. Kalatot és Tarinkótot ellenállás nélkül foglalták el. Kalatban 44 ezer, Tarinkótban 116 ezren élnek.

Pul-i-Alámmal, Kalattal és Tarinkóttal együtt a tálib lázadók egy hét alatt az afgán tartományi székhelyek több mint felét, a 34-ből 18-at vontak ellenőrzésük alá.

Csütörtökön két tartományi székhely, Gazni és Herát városa került a szélsőségesek kezére.

A nagyvárosok közül már csak Kabul, Mazari-Sarif és Dzsalalábád áll a kormányerők felügyelete alatt.

A radikális iszlamisták jelenleg a dél-ázsiai ország területének nagyjából kétharmadát ellenőrzik. A tálibok a Reuters hírügynökség által idézett amerikai hírszerzési értékelések szerint harminc napon belül körülzárhatják, három hónapon belül pedig el is foglalhatják Kabult.

A helyzet alakulása miatt Washington péntekre virradóra bejelentette: háromezer katonát küld a kabuli nemzetközi repülőtérre, hogy segítsék a diplomaták és az amerikai állampolgárok evakuálását. London hatszáz embert telepít az afgán főváros repterére hasonló céllal. Afganisztánban drámai mértékben romlott a biztonsági helyzet azóta, hogy májusban megkezdődött a nemzetközi erők kivonása.

“Szorul a hurok Kabul körül” – fogalmazott Thomas Ruttig, az afgán fővárosban működő Afghanistan Analysts Network agytröszt elemzője nem sokkal Gazni elestét követően. Mint mondta, a tálibok előtt két út áll: közvetlenül megtámadják Kabult, vagy várnak, míg összeomlik a kormány.

Hozzátette: a hadi helyzetre tekintettel csak reménykedni lehet, hogy sikerül tárgyalásos rendezést találni, elejét véve további áldozatoknak és pusztításnak.

A diplomaták köreiben időközben egyre nagyobb a kétely, hogy a tálibok dohai béketárgyalásokon részt vevő politikai csapatának a katonai parancsnokok mellett lenne még beleszólása a helyzet alakulásába.

Szombaton a tálibok Kunár és Paktia tartomány székhelyét is elfoglalták, így már 22 tartományi székhely van a kezükön Afganisztán 34 tartományából. Jelenleg az ország területének több mint kétharmadát ellenőrzik.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑