Szudán

2019. 02. 26.

Káoszba fulladhat Szudán

Sem az alkotmánymódosítás elhalasztása, sem a kormányátalakítás nem hozott egyelőre nyugalmat Szudánban. A már december óta tartó tüntetéssorozat hatására az ország elnöke, Omar al-Basír pénteken szükségállapotot hirdetett ki egy éves időtartamra, és ügyvivő központi kormányt nevezett ki. Egyes volt miniszterek megtarthatták posztjukat, de a szövetségi államok kormányzóit leváltotta, és helyükbe katonákat ültetett.

Az afrikai országban ritka kormányellenes megmozdulásokat a biztonsági erők több esetben is éles lövedéket használva oszlatták szét – emiatt ez elmúlt hónapokban már legalább 60 ember életét vesztette. A tüntetéseket az váltotta ki, hogy ugrásszerűen drágultak az élelmiszerek, üzemanyag-, és készpénzhiány alakult ki. Az emberek naponta órákat állnak sorba a bankautomatáknál, de előfordul, hogy a készpénzfelvételi limit 17 dollárban van meghatározva.

A szudániakat az is feldühítette, hogy a már harmadik évtizede hatalmon lévő al-Basír úgy akarta módosítani az alkotmányt, hogy korlátlan ideig újraválasztható legyen. Erről végül letett: pénteken bejelentette, hogy elhalasztják az alkotmánymódosító törvény megalkotását.

Omar al-Basír 1989-ben a hadsereg tábornokaként puccsal döntötte meg az akkor négy éve uralmon lévő demokratikus kormányt.

Szudán Afrika legnagyobb országa volt, ám gazdasága meggyengült, amikor 2011-ben kivált belőle a déli országrész, és magával vitte az állam olajmezőinek háromnegyedét, költségvetési és fejlesztési forrásainak alapját.

Ez megfosztotta Kartúmot legfontosabb devizaforrásától, így csökkennek a valutatartalékok, mindezt pedig a szudáni font elértéktelenedése és a dollár feketepiacának megerősödése kíséri.

Bár az Egyesült Államok két éve megszüntette a 20 évvel azelőtt bevezetett kereskedelmi szankciókat, a terrorizmust támogató államokat felsoroló listájáról nem vette le Szudánt.

Omar al-Basírt pedig a Nemzetközi Büntetőbíróság az ország Darfúr régiójában történt népirtással vádolja. Ő azonban ragaszkodik a hatalomhoz, és az sem biztos, hogy távozásával megoldódna a kelet-afrikai ország minden gondja.

Euronews

, , , , ,




Back to Top ↑