2015. 02. 10.
Karaktergyilkosság, Rutinból
2015. 02. 10.
A február 17-ére, Vlagyimir Putyin budapesti munkalátogatásának idejére meghirdetett szimpátiatüntetés szervezőinek bejelentése szerint, az esemény lemondását megelőzően levelezést folytattak az Index.hu liberális hírportál publicistájával, aki – mint kiderült – egy újabb karaktergyilkosságot próbál elkövetni egy Washington geopolitikai érdekeivel nem összeegyeztethető esemény ellen.
Alább az Orientalista.hu, Dezső Andrásnak címzett levele, ami a szervezett esemény oldalán jelent meg.
“Kedves Dezső András!
Sajnos manapság az Amerikai Egyesült Államok titkosszolgálataival, alapítványaival kapcsolatban álló médiamunkatársak, karaktergyilkossággal fenyegetve képesek ellehetetleníteni egy demokratikus eseményt, amit gyülekezési jogunkkal élve megtartottunk volna. Én is tudom, ön is tudja, levelezésünkben többször is rögzítettem, hogy semmi köze nem volt a kifogásolt illetőnek a tervezett eseményhez, ellenben, ha megjelenik egy általunk fel nem ismert személy vagy annak köre a helyszínen, a médiagépezet nem csak a szervezőség, a csatlakozottak, a megjelentek, hanem az ügy ellen is lejárató kampányt indít. Mi ennek a megrendelésre készült lejárató kampánynak nem kívánunk teret engedni. Ez nem újságírás, hanem a negyedik hatalmi ággal, a médiával, a sajtószabadsággal való aljas visszaélés.”
A fent említett újságíró ugyanaz a személy, aki korábban már számos karaktergyilkosságban részt vett, valamennyi eset az Egyesült Államok geopolitikai érdekeivel összeegyeztethető volt. Az Index újságírója mai publicisztikájában szélsőséges személyekkel ill. csoportokkal próbálta összemosni a szimpátiatüntetés szervezőit, miközben saját bevallása szerint is tagadták a megmozdulás szervezői, hogy kapcsolatban állnának az említett személlyel.
A Dezső András néven működő publicista korábban már számos karaktergyilkosságban részt vett. Többek között az ő nevéhez köthető a Kovács Béla – a Jobbik politikusa – elleni lejárató kampány, ami közvetlen a választásokat megelőzően történt, emiatt feltehetően célja volt a választási eredmények befolyásolása, a Jobbik kárára. Azt követően a Szijjártó Péter külügyminiszter személye elleni lejárató kampányban is részt vett, ami szintén karaktergyilkosság volt. A külügyminiszter elleni lejáratást közvetlen azt megelőzően kezdte meg az Index, hogy Szijjártó Péter Washingtonba látogatott, ahol kiderült; nem fogadják őt külügyminiszteri szinten, vagyis Washington nem fogadja el a magyar külügyminiszter személyét.
Az Index publicistája korábban azzal vádolta Moszkvát, hogy szélsőjobboldali szervezeteket támogat Magyarországon. Ezzel szintén Washington geopolitikai érdekei mentén cselekedett, ezek a vádak ugyanis egy fővonalú sajtóorgánum részéről fokozottan alkalmasak diplomáciai feszültségkeltésre, – a hazánk és Oroszország közti kapcsolatok megromlása pedig elsősorban Washington érdeke.
Tavaly szeptemberben Semjén Zsolt kormányfőhelyettes is megállapította ezt egy nyilatkozatában: Semjén szerint az Index, valamint annak alapján az MSZP és a Demokratikus Koalíció „tudatos torzítással, ellenőrizetlen forrásokból származó információk alapján” uszítanak a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen. Semjén szerint ez összhangban zajlott az ukrán titkosszolgálatok lejárató kampányával, melynek célja a kettős állampolgárság intézményének lejáratása volt.