Cadmus fordítás Cadmus
Közel-Kelet

2022. 08. 24.

Katonai akcióval és megsemmisítő válaszlépéssel fenyegeti egymást Irán és Izrael

2022. 08. 24.

Közben pedig az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország az iráni atomprogramról vitázik.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezetői megvitatták a 2015-ös iráni atomalku felújítására irányuló erőfeszítéseket. A régióban nő a feszültség, miután Irán és Izrael kölcsönösen megsemmisítéssel fenyegette egymást – írta meg a Reutersre hivatkozva a Portfolio.

A gond az, hogy a fent említett négy ország elnökei bár megvitatták az iráni atomprogramról folyó tárgyalásokat, a közel-keleti térségbeli partnerek támogatásának megerősítését, valamint az iráni destabilizációs tevékenységének korlátozására irányuló közös erőfeszítéseiket, de a megállapodás nem történt meg.

Nasszer Kanáni iráni külügyminisztériumi szóvivő hétfőn azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy halogatja a 2015-ös nukleáris megállapodás felújításáról szóló tárgyalásokat. Szerinte „Amerikának és Európának nagyobb szüksége van a megállapodásra, mint Iránnak. Néhány kérdés még megoldásra vár, de ezek nagyon fontosak Irán számára”.

A nukleáris tárgyalások kudarca újabb regionális háború kockázatát veti fel, mivel

Izrael katonai akcióval fenyegetőzik Iránnal szemben, ha a diplomácia nem tudja megakadályozni Teheránt abban, hogy nukleáris fegyverkezési képességet fejlesszen ki. Irán, amely régóta tagadja, hogy ilyen ambíciói lennének, megsemmisítő válaszlépésre figyelmeztetett minden izraeli támadásra.

Mandiner.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑